Könyvkritika: Swati Avasthi - Ököl/Jog

A teljes poszt ezentúl itt érhető el: http://media-vilaga.hu/konyvkritika-swati-avasthi-okoljog/

 

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Clélie Avit - Itt vagyok

A kóma miatt egyértelműen különleges témát választott az írónő.

Már több mint egy hete kiolvastam a könyvet, de még most is nehezen találok szavakat, amikkel tökéletesen ki lehetne fejezni, hogy pontosan milyen érzéseket is váltott ki belőlem Clélie Avit első szerzeménye. Azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy egyáltalán nem csalódtam a könyvben, hiszen tulajdonképpen azt kaptam amire előzetesen számítottam, vagyis egyszerre volt szerethető ugyanakkor kissé mégiscsak fura volt a történet alakulása, és ez leginkább Thibault miatt alakulhatott így ki. De ne szaladjunk annyira előre, előbb inkább nézzük meg, hogy miről is szól pontosan az Itt vagyok.

A történet szerint Elsa és Thibault van a középpontban, két különböző karakter, akik csak a véletlennek köszönhetően "találkoztak egymással". Egészen pontosan Thibault tévedt be Elsa kórtermébe, amit ugyebár Elsa is érzékelt, reagálni azonban nem tudott a váratlan vendégnek, hiszen már hosszú hónapok óta kómában fekszik. Elsa tehát bár mindent érzékel a külvilágból, de kommunikálni nem képes, mivel csak a hallása tért vissza, éppen ezért minden erejével azon van, hogy visszanyerje a teste irányítását, és megakadályozza, hogy a családja lekapcsolja az életben tartó gépekről. Mindeközben pedig nagyon úgy tűnik, hogy a szerelem is rátalál a lányra Thibault személyében, az érzés pedig bármilyen hihetetlen is, de kölcsönös.

Elsa miatt mindenképpen megéri elolvasni a könyvet, hiszen általa szerintem tökéletesen be lett mutatva, hogy mégis mit élhet át egy kómában fekvő személy. Szerintem nem lehet annál szörnyűbb, ha tökéletesen hallod, hogy mi folyik körülötted, de mégsem tudsz semmilyen módon kommunikálni a külvilággal, a szeretteiddel, akik folyamatosan csak sírnak vagy szomorúak az ágyad mellett. Ilyen körülmények között szerintem könnyen depresszióba tudna esni a kómában fekvő személy, Elsa azonban próbálta megtartani a személyiségét, elég csak a húga és az orvosok irányába tett gunyoros megjegyzéseire gondolni, és Thibault miatt még az életkedve és a kitartása is visszatért. Elsa szemszögéből egyébként remekül be lett mutatva a szerelem kialakulása, teljesen logikus módon lett felépítve az egész, ami sajnos már nem mondhatom el ugyanezt.

Alapjában véve Thibaultot jófej srácnak mondanám, akinek bizony megvolt a maga baja. Az öccsével és az exbarátnőjével kapcsolatban is teljes mértékben megértettem a döntését, a keresztlányához kapcsolódó részeket pedig kifejezetten üdítő volt olvasni, mégis az Elsához kapcsolódó vonzalmát egyáltalán nem láttam megalapozottnak. Eleve már a megismerkedésüket követő rész is hagy némi kivetnivalót maga után, a legtöbb ember ugyanis szerintem nem mászkálna vissza egy vadidegen és egyben magatehetetlen lány szobájába, de ezt még valamilyen szinten megértettem, hiszen magányra és csöndre vágyott, és ezt csak itt kaphatta meg. Ám az már nekem is kissé bizarr volt, amikor lefeküdt mellé, majd a keresztlányát is magával hozva mindhárman együtt aludtak...

Az viszont már egyáltalán nem tudom felfogni, hogy Thibault mégis hogyan szerethetett bele Elsába, mikor kvázi semmit sem tudott a lányról. Persze értem én, hogy nehéz lehet feldolgozni azt, ahogyan néhány hónap alatt szinte teljesen felfordult az élete, és tulajdonképpen csak Elsát látta biztos pontnak, ettől függetlenül nehezen tudom elképzelni, hogy valódi szerelem alakuljon ki egy ilyen szituációban.

Figyelem! A könyv végéről már spoileresen értekezem tovább!

Szerintem nem árulok zsákbamacskát azzal, ha azt mondom, hogy Elsát már szinte a legelejétől megkedveltem, éppen ezért nagyon szurkoltam a mielőbbi felépüléséért. Eléggé felpörögtek az események, miután kitűzték a gépek lekapcsolásának időpontját, azt követően pedig már egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy reális-e vagy sem az Elsa és Thibault közötti vonzalom, csak azt akartam, hogy a fiú végül megmentse a lányt, ez pedig nagy örömömre bekövetkezett. Kicsikét sajnálom is, hogy pont ennél a pontnál ért véget a könyv, kíváncsi lettem volna ugyanis a szülők és persze az orvosok reakciójára is, amiért a kevesebb, mint 2 % esély ellenére magához tért Elsa.

Értékelés: 6/10.

Bármennyire is szeretnék több pontot adni a könyvre, de a hat pontot tartom a legreálisabbnak. Mindenesetre egyáltalán nem bántam meg, amiért esélyt adtam a könyvnek, és őszintén szólva nem bánnám, ha kapna egy folytatást, hiszen szívesen elolvasnám a megismerkedésük történetét úgy, hogy Elsa már magánál van.

Kinek ajánlom elolvasásra?
Elsősorban a komolyabb téma után érdeklődőknek tudnám nyugodt szívvel ajánlani a könyvet.

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Robyn Schneider - Egy új élet reménye

Összességében tetszett, de kicsit mégiscsak többet vártam volna.

A disztópikus világ után kicsit más irányba evezve, hosszú idő után végre újból kipróbáltam egy Dream válogatásos könyvet. Robyn Schneider könyvének fülszövege nagyon felkeltette az érdeklődésemet, éppen ezért miután a kiolvastam, sajnos kissé csalódnom kellett. Leginkább a regény végével nem értettem egyet, bár elismerem, hogy ezzel a befejezéssel csak még realistább lett az egész, mégis így valamilyen szinten befejezetlennek érzem Ezra történetét. Persze én is tudom, hogy nem minden fekete és fehér, ezt pedig végülis remekül bemutatta az író a karakterein keresztül, szóval összességében tetszett a könyv, úgyhogy ehhez mérten fogom kifejteni a véleményemet a továbbiakban.

A regény főhőse, Ezra Faulkner szerint mindenki számára tartogat a sors egy tragikus fordulatot, és csak ezt követően történnek meg az igazán fontos események. Számára ez a fordulat közvetlenül a végzős éve előtt következik be: egy baleset következtében olyan súlyosan megsérül a térde, hogy kénytelen abbahagyni a teniszt, ami középiskolája legnépszerűbb sportjai közé tartozik. A végzős évét tehát olyan fakultációk és tárgyak felvételével kezdi meg, amelyekkel nagyobb esélye van egy egyetemre bekerülni, és így kerül újra egyre közelebbi viszonyba gyerekkori legjobb barátjával és annak barátaival, akik a suli hierarchikus rendszere szerint éppenséggel a kirekesztettek közé tartoznak. A kialakult helyzetet pedig csak még tovább bonyolítja Cassidy, az újonnan érkezett lány, aki szinte azonnal felkelti Ezra érdeklődését.

Van az a mondás, miszerint bajban derül ki ki az igaz barát, ebben én pedig nagyon hiszek, az író pedig ezt remekül érzékeltette a történet során. Ezra számára csak a balesetet követően realizálódott, hogy mennyire félreismerte csapattársait, ráadásul miután visszatért az iskolába, a baráti társasága megpróbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, ezt pedig én undorítónak tartottam. Ezzel nem azt mondom, hogy minden egyes alkalommal fel kellett volna hozniuk a történteket, hiszen valószínűleg Ezrának sem esett volna jól ha állandóan csak sajnálkozó szempárral kell találkoznia, akkor sem volt helyes, ahogyan viselkedett az elit csapat.

Ezra egyébként már a legelején elnyerte a szimpátiámat, még annak ellenére is, hogy elmondása szerint sokszor csak untatta a baráti társasága, és kvázi eljátszott egy szerepet, hogy kvázi ne tűnjön ki, de őszintén szólva egy tinédzsertől nem is vártam el mást. Jobban belegondolva szerintem sokan ugyanígy cselekedtek volna, csakhogy a népszerűek közé tartozzon. De nem is ez a lényeg, hanem az út amit a balesetet követően megtett Ezra. Nagyon élvezetes volt olvasni, ahogyan kiszakadt addigi közegéből, és megpróbálta újra összerakni az életét. Toby de legfőképpen Cassidy közreműködésével pedig izgalmas kalandokba keveredett, a vitaverseny során eltöltött szállodai estéjüket például különösen imádtam.

Cassidy tehát egyértelműen jót tett Ezrának, de ezt tulajdonképpen fordítva is igaz, hiszen azt már az elején is lehetett sejteni, hogy bizony a lánnyal is történhetett valami rossz dolog, ami elől menekülni próbál. Cassidy személyes tragédiája nem lepett meg túlzottan, az már viszont annál inkább, ahogyan a szálak egymáshoz kapcsolódtak. Kétségkívül rettentően váratlan fordulat volt ez, amire nem voltam felkészülve, és az ezzel kapcsolatos vég bosszant a leginkább. De erről egy picit később.

Akit még feltétlenül meg akartam említeni, az Toby. Imádtam a különc öltözködését, a röhejes beszólásait, de a leginkább azt, ahogyan próbált kilógni a sorból és még csak véletlenül sem akart megfelelni a többségnek. Szóval lenyűgözött a személyisége, és csak ezek után derült ki, hogy meleg. Hihetetlenül őszintén fogalmazott ezzel kapcsolatban Ezrának, amit valóban öröm volt olvasni. És igen, szívesen látnám őt egy külön könyvben, mellékszereplőként pedig csatlakozhatnának hozzá Ezra és a többiek.

Végezetül Spoileresen értekeznék tovább a regény lezárásával kapcsolatban.

Nagyon ötletes és váratlan húzásnak tartom, ahogyan összekapcsolódik Ezra és Cassidy tragédiája. Bár utálnom kellene Cassidy bátyját, amiért cserbenhagyta Ezrát, mégsem tudom, sőt tulajdonképpen valamilyen szinten együtt is tudtam vele érezni, a halálát pedig különösen sajnálom. Cassidy döntésével viszont már sehogysem tudok kibékülni. Valahol persze megértem, amiért végül a szakítás mellett döntött a lány, hiszen egy ilyen szövevényes tragédián nehezen lehet ezen túllendülni, és akkor még nem is beszélve arról, hogy ha együtt maradnak, akkor a szülőknek is meg kellett volna mondani a teljes igazságot, ami szintén nagy trauma lett volna. Mégis úgy gondolom, hogy Cassidy-nek hosszútávon igenis jót tett volna Ezra társasága, és pont emiatt érzem befejezetlennek a sztorit, Cassidy ugyanis egyértelműen nem dolgozta fel a tragédiát, és kvázi egyik helyről menekült a másikra. De mint tudjuk, ez a könyv nem Cassidy-ről szól, éppen ezért az író a lehető legtöbb szálat szépen elvarrta.

Értékelés: 7/10.
Nagyon szerettem volna legalább nyolc pontot adni, de az első benyomásom a hét pontra esett, és ezen nem szerettem volna változtatni. Mindenesetre nem bántam meg, amiért elolvastam a könyvet, és a jövőben szívesen esik majd a választásom egy újabb Dream válogatásos könyvre. Már be is szereztem egyet, aki kíváncsi, az a Molyon megtudhatja, hogy pontosan melyiket. :)

Kinek ajánlom elolvasásra?

Elsősorban YA kedvelők számára, de persze azok is bátran a kezükbe vehetik, akik szeretik az úgymond tragikusabb alkotásokat, és szeretnek kissé elgondolkozni a témáról.

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Rick Yancey - Végtelen tenger

Sajnos kissé csalódtam a folytatásban.

Az ötödik hullám első kötete annyira magával ragadott, hogy az olvasást követően még azon a héten megvásároltam a második részt, a Végtelen tenger azonban már sajnos nem volt annyira tökéletes. Persze nem kell rögtön kétségbe esni, hiszen nem volt ez annyira rossz, sőt továbbra is nagyon szeretem a könyvsorozat világát illetve a karaktereket, egyeseket pedig sikerült még jobban elmélyíteni az írónak, a sztoriban azonban már felfedeztem némi hibát avagy gyengeséget.

Történet szempontjából rögtön ott találjuk magunkat, az első kötet véget ért, vagyis Cassie és a többiek sikeresen elmenekültek az egyébként porig rombolt főhadiszállásról, és egy hotelben találnak ideiglenes menedéket. Adut éri a megtiszteltetés, hogy felderítőkörútra menjen, közben pedig Porcelányka is a lány után oson, nem is sejtve, hogy milyen veszély leselkedik rájuk. Vosch egy csapata elkapja Adut és Porcelánykát, míg Cassiék ezzel egy időben egy újabb Némítóval találják szembe magukat, aki kevésbé tűnik olyan kedvesnek, mint Evan...

Bár Cassie-t mondanám továbbra is a regény főhősének, szorosan a nyomában ott van bizony Adu is, aki végre megkapta az őt illető nagy teret, ezáltal pedig tulajdonképpen sikerült is megkedvelnem a lányt, az első kötetben ugyanis  még eléggé közönyös volt számomra. Üdítő volt olvasni a múltjáról, az apjával való kapcsolatáról, amit Vosch igyekezett is felhasználni ellene, ugyanakkor ezek a sok visszaemlékezések és a lábadozással töltött napok sajnos a történet rovására mentek. És ez nem csak Adu sztorijára igaz, hanem a hotelben rekedtekére is.

Remek ötlet volt még egy Némítót behozni a történetbe, ráadásul azzal, hogy Grace eltántoríthatatlanul kitartott az eredeti célja mellett, nagyszerűen párhuzamot lehetett vonni közte és Evan között. Bár nagyon imádtam a közös párbeszédeiket, mindez akkor sem feledtetni velem azt a tényt, hogy hiába kötötte le végig a figyelmemet, mégis be kell látni azt a tényt, hogy fele annyira sem volt mozgalmas A végtelen tenger, mint Az ötödik hullám. A legbosszantóbb az egészben, hogy rettentően hirtelen ért véget a könyv. Konkrétan olyan érzésem volt, mintha csak a sztori közepén járnánk, erre bumm, nincs több oldal. Értem én, hogy valamivel fent kell tartani az olvasók érdeklődését a trilógia utolsó kötetéig, de ezt szerintem meg lehetett volna oldani kicsit másképpen is.

Azért, hogy ne legyek ilyen negatív, az ezúttal is szinte a háttérben megbúvó romantikus vonallal tökéletesen megvoltam elégedve. Öröm volt olvasni, ahogy egyre jobban elmélyül Adu és Penge kapcsolata, pláne annak fényében, hogy milyen irányt vett a sztori a kitörést követően. És ezzel el is értünk ahhoz a pontig, amikor is már nem tudok tovább spoilermentesen értékelni.

A továbbiakban tehát Spoileresen fejtem ki a véleményemet!

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem lepődtem meg Penge árulásán, de valamilyen szinten mégis fel voltam rá készülve, pláne annak fényében, hogy milyen könnyen is sikerült megszökniük. Ettől függetlenül mégsem egy negatív karakter, merthogy a végén csakis Adu érdekeit nézte azáltal, hogy megsebesítette Porcelánykát és Vosch figyelmét is próbálta elterelni. Őszintén remélem, hogy  végül nem halt meg Penge, és az utolsó kötetben vele is találkozunk majd.

De nem csak ez volt az egyedüli csavar a történet során, sőt a földönkívüliek kapcsán kiderült információk értek csak igazán meglepetésként. Alapjaiban változott meg a felállás azzal, hogy kiderült, Voschék is emberek. Kíváncsi leszek, hogy mit kezd ezzel az információval Cassie csapata, illetve természetesen arra is, hogy miképpen fog véget érni a történet.

Értékelés: 7/10.
Összességében a minden szempontból tökéletes első kötet után sokkal többet vártam volna a folytatástól, ezért egy erős hét pontnál többre semmiféleképpen sem tudom értékelni a Végtelen tengert. A kisebb fajta csalódás ellenére sem ment el a kedvem a történettől, hiszen továbbra is szeretem a könyv univerzumát, már csak az erős karakterek miatt is. Remélem még idén megjelenik magyarul a lezáró kötet. :)

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Rick Yancey - Az ötödik hullám

Maga volt a tökély.

Bár több disztópikus filmet is láttam már, könyvben ez volt az első, amely ezzel a témával foglalkozik, éppen ezért örülök annyira, hogy Rick Yancey regényével veszítettem el ezt a fajta szüzességemet, hiszen Az ötödik hullám az elejétől a végéig teljes mértékben lebilincselt a fordulatos történéseivel illetve szerethető karaktereivel. Tényleg egyetlen rossz szót sem tudnék mondani a könyvről, annak ellenére, hogy bizony voltak olyan cselekmények, amelyeket előre látni lehetett, de erről majd később.

A könyv alapsztorija a következő: a Földet egyik pillanatról a másikra megkörnyékezi egy űrhajó, ami egészen tíz napig egyáltalán nem veszi fel a kapcsolatot az emberiséggel. Ezt követően sem barátságosan közlik a szándékukat, éppen ellenkezőleg. Összesen négy hullámot bocsájtanak ki az emberiségre, amelyeknek köszönhetően olyan drasztikusan lecsökken a népesség, hogy főhősünk, Cassie abban a tudatban él, hogy ő az egyetlen életben maradt ember. Jobban is teszi ha ragaszkodik az elméletéhez, a negyedik hullámot követően ugyanis a földönkívüliek emberi alakot öltve jelentek meg a Földön, és feltett szándékuk minden megmaradt embert megölni...

Ebben a világban a remény és a bizalom rendkívüli luxuscikknek számít, amire Cassie is hamar rájön, elég csak a katonákra gondolni, akik elválasztották őt az apjától és öccsétől, így maradván egyedül. Szegény lány szörnyűséges borzalmakon megy keresztül, éppen ezért nagyon hamar elnyerte a szimpátiámat, és mélységesen együtt tudtam vele érezni a kialakult helyzetben. A kilátástalanság ellenére Cassie továbbra is élni akar, pontosabban nem akarja megadni a földönkívülieknek azt az örömöt, hogy feladja a harcot, éppen ezért talpra áll, és addig küzd ellenük, amíg csak teheti. Ezért az elhatározásáért csakis tisztelni tudom a csupán 16 éves lányt, és végig a sikeréért drukkoltam, na és persze azért, hogy megtalálja a kisöccsét, Sammy-t.

Cassie mellett volt egy másik szál is a történetben, ami Ben Parishez köthető. Nos, a családjával történt előzetes tettei kapcsán bizony kissé elítéltem a srácot, annak ellenére, hogy tulajdonképpen teljesen természetes, mondhatni emberi módon cselekedett abban a helyzetben, a kisebb fajta előítéletem azonban gyorsan tovaszállt, miután a kiképzést követően mindent megtett, hogy betartsa a kis Sammy-nek tett ígéretét, hamár az édesapjáét nem tudta. Ebből is látszik, hogy milyen szép karakterfejlődésen ment keresztül a történet során, amit öröm volt olvasni.

Az akció és a megszállás elleni harcolás vagyis jobban mondva inkább az életben maradás mellett azért a romantika is jelen volt a regényben, igaz csak kis mennyiségben, ám ez a mennyiség pont elegendő volt az adott körülményekhez képest, éppen ezért volt olyan fantasztikus olvasnivaló, hiszen az író megtalálta a tökéletes egyensúlyt. A romantikus részt egyértelműen Cassie és képviselte. Cassie mellett Evant is egész hamar megszerettem annak ellenére, hogy szinte az elejétől sejtettem az ő nagy titkát. Miután Cassie előtt is lehullt a lepel, a folyamatos őrlődéseinek köszönhetően csak még szerethetőbb lett Evan, ugyanakkor Cassie is. Mi tagadás, élveztem olvasni ezt a részt, és folyamatosan annak drukkoltam, hogy végül maradjanak együtt. De nem csak ők voltak ám az egyetlen páros, Ben és Adu között is lehetett érezni a szikrát, ez azonban nem lett elmélyítve avagy kifejtve, sebaj, a folytatásban biztosan ők is nagyobb teret kapnak majd.

A kép után a könyv végéről picit Spoileresen értekezem tovább!

A már elkészült film főszereplői: Nick Robinson (Ben), Maika Monroe (Adu), Alex Rose (Evan), és Chloë Grace Moretz (Cassie)

Még a lezárással is teljes mértékben elégedett vagyok. A főhősök nem váltották meg a világot, vagyis nem figyelmeztették a gyerekeket arra, hogy az egész bázis egy nagy átverés, hanem valóban csak Sammy megmentésére koncentráltak. A könyv utolsó harmadán izgultam egyébként a legjobban, érdekes volt olvasni, ahogy Cassie és Ben is külön utakon, de odatalálnak Sammy-hez. A legszebb az egészben pedig mégiscsak az volt, hogy végig a szemem előtt játszódtak az események, vagyis teljes mértékben el tudtam képzelni az egészet, hála a leírásoknak. És ezt nemcsak Sammy megmentésére értem, hanem a teljes történetre, beleértve a hullámokat is. Sammy megmentése tehát sikerült, ezzel együtt pedig a bázist is a földdel tették egyenlővé, ám a történetnek koránt sincs vége, hiszen a bázist lakó földönkívüliek illetve a gyerek katonák sikeresen elhagyták a helyszínt...

Értékelés: 10/10.
Minden szempontból tökéletes lett Az ötödik hullám, éppen ezért nyugodtan kiszóróm rá a maximális tíz pontot. A szerethető karakterek és érdekes történet mellett a megváltozott világ ábrázolása is lenyűgöző módon lett kivitelezve. Komolyan, kell ennél több indok az elolvasásra? Ezek után nem meglepő, ha azt mondom, nagyon kíváncsi vagyok már a folytatásra, és mivel a héten sikeresen beszereztem a Végtelen tengert, ezért napokon belül neki is esek, csak előbb még a filmet szeretném megnézni. :)

Kinek ajánlom elolvasásra?
Korosztálytól és nemtől függetlenül mindenki számára csakis ajánlani tudom a könyvet, de természetesen a Young Adult disztópiát kedvelők előnyben vannak, na meg azok is, akik már látták a filmet.

 A könyv eredeti borítója

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek

Teljes mértékben magával ragadott a történet.

Már év eleje óta folyamatosan nyomon követtem a nemrégiben debütált film sorsát, ezzel együtt pedig természetesen a könyv is felkeltette az érdeklődésemet, így amikor a filmes borítóval is megjelent Jojo Moyes alkotása, rögtön lecsaptam rá. Egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, hiszen egy nagyon érdekes ugyanakkor mégiscsak szomorú témát dolgoz fel. A téma ellenére az olvasás közben sokszor azon kaptam magam, hogy nevettem az adott szituációkon, a végén azonban nálam is eltörött a mécses. Mindezzel persze nem azt mondom, hogy minden szempontból tökéletes volt a Mielőtt megismertelek, de nagyon közelített hozzá. A továbbiakban ki is fejtem róla a véleményem.

Az egész történetet Louisa Clark szemszögéből ismerhetjük meg, aki álláskeresés céljából egy nap Traynorék rezidenciáján köt ki. Családja kisegítése miatt kénytelen Will Traynor  ápolójaként dolgozni, aki az elején nem kicsit nehezíti meg Louisa dolgát, ami persze érthető, hiszen a fiatal férfi élete egyik napról a másikra gyökeres fordulatot vett: egy súlyos balesetnek következtében egész életére egy kvadriplégiába kényszerül, ezt pedig majdhogynem lehetetlenség feldolgozni egy olyan extrém életet élt ember számára, mint Will. Idővel aztán megtalálják a közös nevezőt, és barátság alakul ki a két fél között, éppen ezért miután Clark megtudja Will súlyos titkát, megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a férfi végül megváltoztassa döntését...

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy teljes mértékben a romantikáról szól a könyv, az nagyon nagy tévedésben van, hiszen ahogy arra a bevezetőben céloztam, a főhősök a legelején majdhogynem ki nem állhatják egymást. Pontosan emiatt volt annyira szórakoztató olvasni a történéseket, ahogy egyre jobban összecsiszolódnak az együtt átélt szituációk során. A lóversenyes és hangversenyes kalandjukat például kétszer is elolvastam, de a legjobban mégiscsak a történet vége felé bekövetkező nyaralás érintett meg, de erről majd később.

Imádtam a két karakter közötti ellentéteket mégis könnyedén párhuzamot lehetett vonni köztük. Míg Will a balesete következtében kényszerült egy helyben maradnia, addig Louisa az életviteléből adódóan nem hagyta el tulajdonképpen még a városát sem nagyon. Mégis idővel fenekestül felforgatják egymás életét, hiszen az előbb említett kalandok során mindketten kilépnek a komfortzónáikból, és már csak emiatt is érdemes elolvasni a könyvet. De a legjobb érvemet a végére tartogattam: a  főhősök közötti beszólások egészen egyszerűen fenomenálisak. Ember legyen a talpán, aki nem röhögi el magát a csipkelődéseiken.

A könyvből készült film főszereplői - Emilia Clarke és Sam Clafin

Ahogy a bevezetőben is említettem, azért sajnos nem lett tökéletes a könyv. A legnagyobb problémám abból fakadt, hogy csakis Louissa nézőpontjából ismerhettük meg a teljes sztorit, én azonban rettentő kíváncsi lettem volna Will gondolataira is. Az olvasás közben annyi kérdés ötlött fel bennem azzal kapcsolatban, hogy mégis hogyan viszonyult egyes történésekhez, vagy például mikor kezdett el a barátságnál is többet érezni az ápolónője iránt, amikre igenis kíváncsi lettem volna, de sajnos nem kaptam rá választ, és tulajdonképpen csakis emiatt nem tudom tökéletesnek ítélni a könyvet. Szerintem sokkal jobban hatott volna, ha a teljes regény nézőpontváltással íródott volna.

Figyelem! A végkifejletről Spoileresen mondom el a véleményem!

Egészen a nyaralásig azért drukkoltam, hogy Louisa jobb belátásra térítse Willt, ám az ott lefolytatott párbeszédük során, az addig ki nem mondott szavak alapján, jobban átgondolva a helyzetet végülis teljes mértékben megértettem Will döntését. Valójában elképzelni is borzasztóan nehéz, hogy milyen lehet úgy élni, hogy semmiről sem dönthetsz te magad, hiszen mindenféle szempontból ki vagy szolgáltatva. Egyedül arról dönthetett Will, hogy mikor akar véget vetni az életének, és ezt bármennyire is nehéz feldolgoznia a családjának és szeretteinek, de el kellett fogadniuk és kész. Ez egy rettentő súlyos téma, amiről órákig lehetne beszélgetni vagy vitatkozni, mégis a történet során szerintem a lehető legkörültekintőbben járt el az író, és bár én sem feltétlenül értek egyet ezzel kapcsolatban, de elfogadtam Will döntését. Ezt követően persze már nálam is eltörött a mécses, és megkönnyeztem a svájcban történt eseményt, valamint a levelet is, amit Will hagyott Lousának...

Értékelés: 9/10.
Bármennyire is szerettem volna, a racionális felem nem tudott maximális pontszámot adni, de egy nagyon erős kilenc pontot mindenképpen megérdemel. A Mielőtt megismertelek egy tanulságos ugyanakkor kemény érzelmi hullámvasút is, amelyet valóban érdemes egyszer elolvasni. Ennél jobban már csak filmre vagyok még kíváncsibb, márcsak a parádés szereposztás miatt is. Őszintén remélem, hogy legalább olyan érzelmeket fog belőlem kiváltani, mint maga a könyv.

Kinek ajánlom elolvasásra?
Mivel nem egy kőkemény love story-ról beszélünk, ezért tulajdonképpen bárkinek szívből ajánlanám, de elsősorban mégiscsak azok vannak előnyben, akiknek tetszett a filmhez készült trailer vagy a könyvek világában maradva a kissé tragikusabb könyveket (Csillagainkban a hiba) "kedvelők" bátran a kezükbe vehetik.

A könyv eredeti borítója

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Sarah Bannan - Súlytalanul

Kétségtelenül letaglózott a történet vége.

Ismételten egy igen súlyos témával foglalkozó könyvet olvastam el, amit egyáltalán nem bántam meg, hiszen az elejétől a végéig rettentő izgalmas volt. Ugyan voltak kisebb hibái, ennek ellenére bátran állíthatom, hogy a kedvenc könyveim közé sorolom ezentúl Sarah Bannan alkotását, és a jövőben egészen biztosan újra fogom majd olvasni. De lássuk is, hogy pontosan miről szól a Súlytalanul aminek már a borítója is azt sugallja, hogy nem egy könnyedebb olvasmányra számíthat aki benevez rá.

A történet középpontjában a tinédzser Carolyn Lessing áll, aki a pörgős New Jerseyből érkezik egy olyan kisvárosba, ahol tulajdonképpen sohasem történik semmi fontos sem, ahol csak a helyi gimnázium szolgáltatja az összes olyan eseményt, amelyeken a diákok mellett szülők és a város lakói is előszeretettel részt vesznek. Carolyn érkezése kétségtelenül nagy port kavar, hiszen amellett, hogy új lakó, még a legnépszerűbb focistával is összejön, ráadásul mit sem törődve a régóta fennálló klikkekkel, bárkivel szóba elegyedik, ezt pedig nem mindenki nézi jó szemmel, így nagyon hamar szerez magának ellenségeket is...

Az iskolai bántalmazás vagyis bullying nagyon komoly dolog, és mivel sajnos közvetve én is láttam ennek a hatását, éppen ezért nagyon örülök annak, amiért egyre több író nyúl ehhez a témához és a lehető leghihetőbb módon ábrázolja az eseményeket. Ez alól pedig bizony a Súlytalan sem kivétel.

A regény egészen egyedüli T/1-es stílusban íródott, ami alapjáraton tetszett, hiszen ezáltal kiemelkedett az eddigi könyvektől, amiket olvastam, viszont ez volt tulajdonképpen a hátulütője is, ugyanis a stílusból adódóan elmaradtak a párbeszédek, emiatt pedig nem tudtam olyan mértékben kötődni a szereplőkhöz, mint szerettem volna, hovatovább őszintén szólva egyetlen egy karaktert sem sikerült igazán árnyalni, ami az összhatáson illetve a történet végén bekövetkezett tragédia miatt egyértelműen még letaglózóbb érzést váltott ki belőlem, mint amire felkészültem.

Nagyon sajnálom, amiért Carolyn valódi zaklatóinak a cselekedeteit egyáltalán nem sikerült megértenem, pedig iszonyúan kíváncsi lettem volna, hogy miért lett ilyen személyiségű Brooke és Gemma. A szüleik által kaptunk ugyan némi választ, elég csak Brooke édesanyjára gondolni, akinek a lánya külseje és népszerűsége mindennél többet jelentett, a fiúkról azonban szinte semmit sem tudtunk meg, pedig ők is alaposan hozzájárultak ahhoz, hogy végül megtörtént az a borzalmas esemény.

Figyelem. Spoileresen folytatom a továbbiakban!

Felnőtt fejjel visszagondolva már én is rájöttem, hogy tulajdonképpen az ilyen helyzetekben azok a legvétkesebbek, akik semmit sem tesznek annak érdekében, hogy az áldozatnak segítsenek. Ez kitűnően lett ábrázolva az úszós lányokon keresztül, akik ugyebár visszaemlékezések kapcsán mesélik el a teljes sztorit. Értem én, hogy még csak kamaszok, és eleinte nem vették észre a helyzet súlyosságát, mégis amikor egyre szembetűnőbb lett Carolyn változása, és a matek órai öngyilkossági kísérlete is bekövetkezett, már bennük is tudatosult, hogy mennyire elfajultak a dolgok, mégsem tettek ellene semmit. A leginkább mégiscsak a tanárok viselkedése a legfelháborítóbb, hiszen ahogy a végén is kiderült nagyon is tisztában voltak a legfőbb eseményekkel, mégis úgy tettek, mintha semmit sem tudnának és arra vártak, hogy a helyzet megoldódjon magától.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg itt!

Értékelés: 9/10.
Bár nem volt minden szempontból tökéletes a könyv, mégiscsak végig lekötött és csak úgy faltam az oldalakat, éppen ezért az erős kilenc pontot bátran kiszórom rá. Rettentő tanulságos egy könyv, amit véleményem szerint mindeninek mindenkinek el kellene olvasnia, és ha neadjisten bárki hasonlót tapasztal a környezetében, akkor idejében tudjon lépni, hogy ne következzen be ilyen tragédia.

Kinek ajánlom elolvasásra?
Mint az előbb is mondtam, bárki a kezébe veheti. A szülők azért, hogy rájöjjenek a gyerekeikkel igenis foglalkozni kell, a diákok pedig azért, hogy ne kövessenek el a társaikkal ehhez hasonló bántalmazásokat.

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Jenny Han - A fiúknak, akiket valaha szerettem

Alig tudtam letenni a könyvet.

Már régóta el akartam olvasni a könyvet, hiszen az igencsak tetszetős borító után a fülszöveg egyértelműen felkeltette a kíváncsiságomat, éppen ezért már bő egy hónapja meg is vásároltam, de csak nemrég volt időm kiolvasni. Annyira örülök annak, hogy bizalmat szavaztam Jenny Han alkotásának, ugyanis olyannyira lekötött Lara Jean története, hogy csak egy kis alvásnyi időre tudtam letenni a könyvet. Minden megvolt benne, ami egy sikeres darabból nem hiányozhat, vagyis az érdekes szereplők és karakterleírások mellett a történet is viszonylag fordulatos volt, legalábbis engem mindenképpen sikerült meglepni, többek között azzal is, hogy Lara Jean végül nem azt a fiút választotta, akire az elején gondoltam.

A történet középpontjában a középső Song lány, a tizenhat éves Lara Jean áll, aki tulajdonképpen teljesen átlagos életet él, leszámítva azt a tényt, hogy édesanyja már évekkel korábban meghalt, így édesapjuknak segítve Margot nővérével együtt nevelgetik kishúgukat, Kittyt. Ami Lara Jean szerelmi életét illeti, ugyan már több fiúra is felfigyelt már, ám igazán szerelmes eddig csak egyszer volt, mégpedig a szomszéd fiúba, Josh-ba, ám ez nagyon komplikált, hiszen a nővére barátjáról van szó. Éppen ezért, hogy elfelejtse a fiúkat, kidolgozott egy sajátos módszert: minden egyes alkalommal megír egy levelet, amiben leírja az érzéseit, és a fiúknak azon tulajdonságait is, amik miatt beleszeretett, illetve amik miatt kiábrándult belőlük. Ezt követően a leveleket ugyan megcímezi, de feladás helyett egy pávakék kalapdobozba teszi. Egy nap azonban ezek a levelek mégis feladásra kerülnek, így Lara Jean élete fenekestül felfordul, és végül, hogy a "nagyobb bajt" elkerülje, belemegy egy látszatkapcsolatba, így a nagymenő Peter Kavinsky barátnője lesz.

Régen fogott már meg ennyire egy karakter, mint Lara Jean. Korához képest igenis realistán és helyenként felnőttesen áll a legtöbb dologhoz, ami persze érthető, hiszen miután meghalt az édesanyja, és a nővére mellett neki is fel kellett nőnie egyes feladatokhoz. Ez a fajta tragédia egyébként csak mégjobban összekovácsolta a családot, és ez különösen a lányokra igaz. Nagyon jó volt látni pontosabban olvasni, hogy mennyire összetartanak a Song testvérek ugyanakkor teljesen természetes módon ők sem osztanak meg azért meg mindent egymással. Lara Jean ugyanakkor korántsem egy könnyen kiismerhető karakter, hiszen a magabiztossága könnyen elillan, amikor Josh is a képben van, ami nem is csoda, hiszen már régóta szerelmes a fiúba, mégsem mer nyitni felé, amikor a nővére szakít a fiúval és Skóciába utazik, teljesen érthető okokból. Lara Jean sokkal jobban tiszteli nővérét ahhoz, hogy végül esélyt adjon Josh-nak, éppen ezért miután kikerültek a levelek, végső elhatározásában inkább összejön Peterrel, minthogy tisztázza a helyzetet Josh-al.

Hiába volt ez a látszatkapcsolat rettentően közhelyes húzás, annyira jól volt kivitelezve az egész, hogy egyáltalán nem bánom azt amiért az írónő ezt meg merte lépni, ráadásul sikerült engem meglepni a végkifejlettel, hiszen ahogy már a bevezetőben is említettem, Lara Jean a végén nem amellett a fiú mellett kötött ki, aki mellett vártam a legelején, amit egyébként egyáltalán nem bánok. Josh és Peter egyébként annyira ellentétes személyiségűek, ez által pedig Lara Jean is más-más oldalát tudta megmutatni az adott szituációkban, így valóban egy percet sem unatkoztam olvasás közben. Josh bár sokkal kiszámíthatóbb mint Peter, mégis csakis pozitív tulajdonságai vannak, ráadásul sok mindenben hasonlított Lara Jeanre így sokáig azért drukkoltam, hogy végül jöjjenek össze. Igen ám, de a történet előrehaladtával ahogy még-inkább előtérbe került Peter és ezáltal a szerethető tulajdonságai is megjelentek, rájöttem, hogy Lara Jean számára igenis Peter lehet a tökéletes választás. Egyrészt azért, mert annyira ellentétes személyiségűek, ezáltal pedig kvázi mindkét fél kiteljesedhet egymás mellett, nem utolsósorban pedig nem áll fent az a veszély sem, hogy a történet idővel ellaposodik.

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy az egész könyv csak a romantikáról szólna, akkor megnyugtatásként közlöm, hogy ez korántsem igaz, sőt, Lara Jean és Peter sokszor inkább kifigurázzák a romantikus pillanatokat olyan humoros párbeszédekkel, hogy már tényleg csak emiatt érdemes elolvasni a könyvet. Ezen kívül személy szerint még a koreai utalásokat szerettem még igazán, amikből szerintem lehetett volna több is, de betudom annak a Kelet-Ázsiai hagyományok kevés szerepét, hogy mivel a Song lányok anyai ágon örökölték ezt a vonalat, és az édesanyjuk ugyebár korán meghalt, így nem volt sok lehetőségük a hagyományok kidolgozására.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg itt!

Értékelés: 10/10.

Ha nagyon gondolkodnék, akkor lehet, hogy találnék, de én egészen egyszerűen nem akarok találni egyetlen hibát sem találni a könyvben. Érdekes és egyben elgondolkodtató olvasmány volt, amit szó szerint nem tudtam letenni, mert annyira kíváncsi voltam a fejleményekre. Az elejétől a végéig drukkoltam Lara Jeannek, a végeredménnyel pedig teljes mértékben elégedett vagyok, éppen ezért jár a maximális tíz pont. Én pedig nagyon remélem, hogy a Könyvmolyképző Kiadó mihamarabb elhozza a folytatást. :)

Kinek ajánlom elolvasásra?

Elsősorban Young Adult rajongók vannak az előnyben, de azok is bátran a kezükbe vehetik, akik nem riadnak vissza az olyan történettől, ami ugyan tartalmaz kliséket, de mégis a lehető legjobban van tálalva az egész.

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Lakatos Levente - Szeress jobban! (Barbibébi 2.)

Sikerült a lehetetlen: megkedveltem Barbit!

Már a megjelenés óta szemezgettem a könyvel, hiszen az első kötetét nem is olyan régen olvastam el, ami az eddigi - teszem hozzá nem túl hosszú - olvasmányaim alatt még mindig egyértelműen a legmegosztóbb kategória győztese lehetne. Ezek után tehát kissé félve ugyan, de nekiláttam az olvasásnak, aztán egy idő után csak azt vettem észre, hogy egészen egyszerűen képtelen vagyok letenni a könyvet. Végül a vizsgaidőszak dacára három nap alatt olvastam ki a regényt, és ezúttal az olvasás után sokkal pozitívabb érzések töltöttek el, mint az első könyv végén. A továbbiakban résztetesen ki is fejtem, hogy miért.

Habár a Szeress jobban! elvileg a Barbibébi folytatása, ettől függetlenül azok is bátran a kezükbe vehetik, akik nem olvasták az első regényt, hiszen a két sztori között öt év telt el, ezáltal pedig a szereplők is változtak, így az első kötet nélkül is teljes mértékben érthetőek a cselekedeteik. A lényeges információk egyébként úgy is megemlítése kerülnek.

A sztori tehát öt évvel később veszi fel a fonalát, amikor is Barbi már régóta New Yorkban él, ahol teljesen visszafogottabb életmódot folytat, mint korábban, és tulajdonképpen bármit képes megtenni azért, hogy a régi önmaga vissza ne térjen. Emiatt pedig bizony súlyos döntéseket hoz meg, idővel azonban kénytelen rádöbbenni, hogy a rengeteg hazugsága egyáltalán nem vezet jóra. Eközben középiskolai legjobb barátjának, Krisznek is akadnak problémái, akinek egy nap derült égből villámcsapásként változik meg az addig gondtalannak hitt élete. Végül egy kis környezetváltozás gyanánt New Yorkba utazik, hogy átgondolja a történteket, ám eközben egy olyan személlyel találkozik, aki mindent felülírhat...

Az első könyv alapján nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de a Szeress jobban! történései alapján sikerült megkedvelnem Barbit! Rengeteget változott előnyére a lány, és itt nem feltétlen a hazudozásaira vagy megalkuvásaira gondolok, hanem egészen egyszerűen "visszavett az arcából",  változtatott az értékrendjén vagy mondhatnám akár azt is, hogy felnőtt, ezáltal pedig egy szerethető karakter lett. Teljes mértékben megérettem, miért nem volt képes szakítani Elliottal, még annak ellenére sem, ahogyan a férfi bánt vele. Majd amikor képbe került a titokzatos Noel, végig azt reméltem, hogy Barbinak lesz elég bátorsága ahhoz, hogy felvállalva önmagát képes lesz búcsút inteni sok éves kapcsolatának Elliottal, és Noel mellett találja majd meg a boldogságot.

A könyv szerzője, Lakatos Levente - Kép forrása: facebook.com/CsányiIstván

Bár Barbi története is érdekes volt, Krisz sztorija sokkal jobban magával ragadott. A fiút már a Barbibébi során megkedveltem, a több szempontból is vonzó tulajdonságai miatt. Leginkább a realista felfogásai és a dolgokhoz való hozzáállása miatt szerettem meg igazán, és ez a folytatásban sem változott. Az elején rettentően sajnáltam, amiért zátonyra futott a párkapcsolata, ám amikor összeismerkedett Atlas Jonessal egyértelműen annak drukkoltam, hogy hagyja a fenébe Simont, és inkább próbálja meg a nehéz harcossal. Hihetetlen mennyire jól működött a kémia köztük, imádtam olvasni a közös kalandjaikról, olyannyira, hogy egyes részeket azóta már újból elolvastam.

A romantika mellett természetesen a krimi is jelen volt, ám ezúttal kisebb hangsúlyt kapott nagy örömömre, ugyanis többször is említettem, hogy manapság már nem nagyon tudnak lekötni az efféle nyomozós témák. Míg a Pesten történtek kissé hidegen hagytak, addig a Lola eltűnése körüli mizéria már sokkal jobban lekötött, hiszen kellően jól fel volt vezetve és a vége felé történt csattanó is igazán izgalmas lett, nem beszélve Noel titkáról. Az igazat bevallva már akkor sejtettem, hogy mit is rejtegethet valójában a fiú, amikor szóba került a pesti nyomozások kapcsán egy korábbi eset, ettől függetlenül viszont ezt sem tudnám felhozni negatívumként, pláne a végén lezajló Barbi-Leon beszélgetés miatt sem.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg itt!

Értékelés: 8/10.
Minden összevetve rendkívül jól szórakoztam az olvasás közben, azonban azt nagyon sajnálom, hogy Barbi és Krisz története között nem volt nagyobb kapocs. Ez alatt pedig leginkább a barátságukat értem, rossz volt látni, hogy ennyire megromlott a viszonyuk, tulajdonképpen alig kommunikáltak egymással, amikor mégis megtették, akkor viszont sajnos eléggé felszínes dolgokról folyt a párbeszéd. Az erős nyolc pontot azonban mindenképpen megérdemli a regény, és én már alig várom a folytatást, ami nagyon remélem, hogy bekövetkezik, pláne azután, ahogyan véget ért.

Kinek ajánlom elolvasásra?
Először is krimi rajongók előnyben vannak, na meg azok is, akik odavannak Lakatos Levente munkásságáért, másodsorban pedig nemtől és korosztálytól függetlenül a nyitottabb szellemiségűek is nyugodtan esélyt adhatnak a könyvnek, már csak Krisz miatt. :)

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Rácz-Stefán Tibor - Túl szép

Új kedvencet avattam!

Azóta el akartam már olvasni a könyvet, amióta kiderült, hogy meg fog jelenni. Végül a tervezett decemberi olvasás átcsúszott januárra, ám ez mintsem változtat azon a tényen, miszerint rettenetesen élveztem a könyvet. Annyira magába szippantott Márk és Olivér története, hogy az alvásidőmet beáldozva hajnali kettőig le sem tudtam tenni, összességében pedig picivel kevesebb, mint 24 óra alatt ki is végeztem, ami nálam egyértelműen egy új rekord. Végül egy picit csalódott is voltam, hiszen annyira olvastam volna még tovább, de aggodalomra semmi ok, a tervek szerint ugyanis folytatódni fog a regény, igaz a második könyvben már a két főhős barátai, Viki és Botond lesznek az előtérben, de azért remélem, hogy Márk és Olivér is meg-megjelennek majd a történetben.

A Túl szép középpontjában a túlsúlyos Márk áll, akit alkatából adódóan az osztálytársai rengeteget bántottak, ráadásul egy idő után a családjában sem találhatott már maradéktalanul biztos menedéket, éppen ezért amilyen gyorsan csak lehetett, mindent maga mögött hagyva a fővárosba költözött, ahol szerencsére nem kellett teljesen egyedül boldogulnia, hiszen legjobb barátnőjével, Dorinával együtt vágott neki a pesti életnek. A bonyodalmak csak akkor kezdődnek el igazán, amikor megismerkedik Olivérrel, a piszkosan jóképű, tehetséges, világbajnok úszóval, aki a doppingbotránya után kénytelen kvázi újjáépítenie az életét, hiszen a gyerekkora óta dédelgetett álma vagyis az úszókarrierje egycsapásra derékba tört, merthogy egyetlen egyesület sem hajlandó foglalkozni a fiúval. A sors tehát úgy hozza, hogy Márk és Olivér kénytelen együtt dolgozni egy zsúfolt kis irodában, ahol egy idő után barátság alakul ki közöttük, majd ez a szimpátia kezd komolyabbá fordulni, és csak ezután jönnek a bonyodalmak.

Habár én még nem olyan régóta ízlelgetem a könyvek világát, abban szinte biztos vagyok, hogy Tibi ezúttal is egy egyedülálló történetet kreált, mivel tudtommal nem jelent még meg hazánkban olyan könyv, amiben egy túlsúlyos fiú lenne a középpontban, ráadásul mindezt LMBT témába burkolva. Utóbbi egyébként ne riasszon el senkit sem, hiszen egy-két fejezettől eltekintve ez a fajta közeg egy hetero kapcsolatban is megállná a helyét, egy túlsúlyos fiúnak ugyanis akkor sem lenne túl sok önbizalma, illetve kételkedne önmagában, ha egy jóképű és adonisz srác helyett egy végtelenül csinos lánynak tetszene meg.

Ugyan mindkét fiút szinte az első perctől fogva megkedveltem, mégis ha választanom kellene, akkor egyértelműen Márkra esne a voksom. Egyrészről azért, mert mivel én is hosszú éveken keresztül súlyfelesleggel küszködtem, teljes mértékben azonosulni tudtam a problémáival, másrészt pedig azért is szerettem meg jobban a fiút, mert elképesztő nagy karakterfejlődésen ment át a srác a történet során, és ez igenis becsülendő dolog. És akkor még a belső tulajdonságairól nem is beszéltem, amelyek alapján bizton állíthatom, hogy Márkot nem lehet nem szeretni. Hihetetlen, hogy az őt ért szörnyűségek ellenére mégis mennyire ártatlan tudott maradni, gondolok itt például arra, hogy nem szereti az obszcén szavakat valamint a barátaival való törődésre is irigylésre méltó.

A Túl szép borítómodellje, Danilo D’Agostino - Ezáltal én így képzeltem el Olivért

Márk mellett Olivér is átesett egy kisebb jellemfejlődésen, ami egyértelműen Márknak köszönhetően tudható be. Míg a regény elején csakis a stílusa illetve beszólásai miatt szimpatizáltam a fiúval, addig ahogy haladtunk előre a történetben - és ezzel együtt rájött, hogy nem minden fekete és fehér - én is egyre jobban megkedveltem már nem csak a stílusa, hanem egészen egyszerűen a személyisége miatt. Bár igazság szerint már akkor a megszerettem az úszóbajnokot, amikor megismerhettük a szüleit, pontosabban az édesanyját. Nagyon kellett ez a kisebb szál a regénybe, hiszen ezáltal értettem meg igazán a cselekedeteit, és ezáltal lett sokkal árnyaltabb a személyisége.

Persze azért akadtak ám mellékszereplők is a könyvben, akik közül egyértelműen Dorina kapott nagyobb teret. Nos, mit mondjak, a kezdeti rokonszenv ellenére a vele történt események után végül egy eléggé megosztó személyiségnek könyveltem el. Természetesen megértem én, hogy miért is viselkedett úgy a legjobb barátjával ahogy, mégis valahogy azt vártam volna, hogy hamarabb észhez kap, és rendezi viszonyát Márkkal. Ez végül megtörtént, és talán jobb is így, hogy pont akkor történt, amikor, ugyanis így talán még reálisabb lett az egész történet. Botondra és Vikire már kevesebb idő jutott, ám ezalatt a kevés idő alatt is sikerült megkedvelnem őket, így örömmel elolvasom majd a második kötetet, ami ahogy már említettem a kettejük történetéről fog majd szólni.

Készült egy előzménynovella is a könyvhöz, melyet itt találsz meg!

Végezetül az utolsó bekezdésben már spoileres leszek.

Őrületesen jó a regény felépítése, imádtam minden egyes mozzanatát, ahogyan Márk és Olivér egyre inkább megismerik egymást, eközben pedig titkon mindketten abban reménykednek, hogy talán több is kialakulhat köztük szimpla barátságnál. Ahogy azt már korában szóba került, Márk karakterfejlődése csodálatos. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy leküzdje azokat a magával szemben felállított rossz tulajdonságokat, amik a társadalom kapcsán tudatosultak benne, és bár még a könyv végén sem sikerült maradéktalanul megnyílnia, ettől függetlenül egyértelműen jó úton halad ahhoz, hogy végül elérje a célját. A maga köré épített várfal nagy része bizony már megrepedezett, Olivér és a barátai segítségével pedig ez a folyamat szerencsére nem fog leállni.

Értékelés: 10/10.
Egy ilyen kritika után szerintem senkit sem lep meg, hogy maximális pontszámmal illetem meg a könyvet. Tudom, sokszor mondják azt, hogy a belső sokkal fontosabb a külsőnél, ám ezen sokszor csak legyintettem, hiszen az emberek sajnos sokszor vannak tele előítéletekkel. A Túl szép azonban számomra egyértelműen bebizonyítja azt, hogy ennek a mondásnak igenis van valóságalapja, amit külön köszönök. Én tehát új kedvencet avattam, és azt már most előre kimerem jelenteni, hogy idén még biztosan kezembe fogom venni a könyvet. :)

Kinek ajánlom elolvasásra?
Őszintén szólva én szerintem bárki nyugodt szívvel a kezei közé vehetné a könyvet, már csak a fontos üzenete miatt is, azonban tisztában vagyok vele, hogy mivel ez mégiscsak egy LMBT témájú könyv, így azok az olvasók vannak előnyben, akiket nem riaszt el a téma.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg itt! 

 

Read More | Olvass Tovább

Évértékelés 2015: Az öt kedvenc könyvem

Olvasni csodálatos dolog.

A tavalyi év számomra egyértelműen a könyvek éve volt számomra, amikor is hosszú évek után ismét könyvet ragadtam a kezembe, amit egyáltalán nem bántam meg. 2015-ben összesen tizenöt könyvet olvastam el, melyek többségéről kritika is született. Bár nem tűnik soknak ez a mennyiség, mégis nagy bajban voltam, amikor ki kellett választanom ezt az öt alkotást. Végül nehezen ugyan, de döntöttem, íme az én öt kedvenc könyvem, amelyek többsége 2015-ben, vagy 2014.végén jelent meg.

Benjamin Alire Sáenz - Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Bár kellett egy kis idő, mire igazán beindult a sztori, utána viszont olyan mértékben magába szippantott a könyv, hogy egészen egyszerűen képtelen voltam letenni, így az alvásidőmet feláldozva, de közel két nap alatt csak a végére értem, és kissé csalódott is voltam, hogy ilyen hamar véget ért az utazásom. Az író rendkívül jól ábrázolja, hogy milyen kérdések is kavaroghatnak két tizenéves fiú agyában, akik mexikói származásuk létükre Amerikában élnek, ráadásul a 80'-as években, és akkor még ehhez társul az LMBT téma... Örülök, hogy esélyt adtam a könyvnek, a közeljövőben szerintem tuti újraolvasom majd.

Colleen Hoover - Hopeless: Reménytelen

Kissé gondban voltam, hiszen a Hopeless könyvsorozat mindhárom kötetét megszerettem, így nem tudtam, hogy mégis melyiket válasszam ki e listára. Végül az első részre esett a választásom, hiszen a Hopeless olvasása közben rengeteg WTF momentumot éltem át, amihez hasonlót kvázi eddig még egy könyvnek sem sikerült elérnie. Hogy magamat idézzem: "Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire csavaros, kiszámíthatatlan, érdekes, vicces és sajnos szomorú lesz az egész."

Matthew Quick - Bocsáss meg, Leonard Peacock!

A könyv olvasása előtt a fülszövegnek, na meg a borítónak köszönhetően nagyjából már tisztában voltam vele, hogy mégis is mire számíthatok majd, ehhez képest bátran állíthatom, hogy sokkal többet kaptam Matthew Quick regényétől. Még mindig tartom magam ahhoz a kijelentéshez, hogy ezt érdemes lenne minden középiskolásnak a kezébe adni, hiszen olyan témát dolgoz fel, amiről igenis beszélni kell. Ettől többet spoilermentesen nem is tudnék most írni, úgyhogy inkább még annyit fűznék hozzá, hogy előbb vagy utóbb biztosan újraolvasós lesz!

Rainbow Rowell - Eleanor és Park

Két átlagos kamasz egymásra találását mutatja be a könyv. Vagy mégsem? Eleanor és Park nagyon messze van az átlagosságtól, míg Park főként a származása miatt emelkedik ki a többiek közül, addig Eleanor a családjában történtek miatt különleges igazán. Elképesztően jól fel van építve a könyv, hiszen ahogy egyre jobban megismerjük a főhőseinket, úgy derül ki egyre jobban, hogy mennyire komoly témákat dolgoz fel Rainbow Rowell a könyv során aminek rettentően valóságos szaga van. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egész a '80-as években játszódik.

Róbert Katalin - Szívből, színből igazán

Végezetül egy magyar szerző alkotása is felfért a listára. A számomra kultikus Fogad el! után Róbert Katalin könyve volt a második könyvem a hosszú idő után, éppen ezért kitalálható, hogy nem mostanában olvastam, de a fő sztorivonalra még mindig élénken emlékszem. Leginkább az maradt meg bennem a leginkább, hogy milyen jól kezeli a szerelmi háromszöget, és nem feltétlenül azért, mert egy része LMBT szál, vagy éppen mert egy testvérpár "harcol egymással" a harmadik félért, hanem mert annyira szerethető és ugyanakkor teljes mértékben emberi tulajdonságokkal felvértezettek a főszereplők, hogy még azt is elhiszem, hogy mindez akár a szomszédságban is lejátszódhat. És végül a regény is a lehető legjobban zárult le, szóval nyugodt szívvel ajánlom elolvasásra. :)

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Benjamin Alire Sáenz - Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Egyszerűen imádtam a könyvet!

Maga az alapsztori és a borító, na meg persze a pozitív visszhang miatt még decemberben beszereztem a könyvet, de csak az év utolsó napján tudtam elkezdeni. Bevallom őszintén, az eleje nem varázsolt el annyira, mint amit vártam volna, de ahogy a sztori haladt előre, és méginkább megismertük a két főszereplőt és a zseniális szülőket, úgy szerettem bele egyre jobban a könyvbe. Miután pedig a végére értem, kicsit csalódott voltam, hiszen szívesen olvastam volna tovább Dante és Aristotle varázslatos történetét.

A történet középpontjában a tizennégy éves Ari áll, aki közel sem olyan átlagos kamaszfiú, mint a társai. Kissé zárkózott a srác, ami a neveltetésének is köszönhető, hiszen hiába vannak testvérei, tulajdonképpen egykeként nőtt fel a nővérei ugyanis idősek már, a bátyja pedig évek óta börtönben van, a szülők pedig nem is hajlandóak beszélni róla, aminek az okairól a könyv vége felé derül fény. Nos  Ari egy nap megismerkedik a tőle szinte teljesen eltérő személyiségű Danteval, akin egy nap pedig találkozik a szintén kissé különc Dante, aki nem fél kimondani a véleményét, kicsit ami a szívén az a száján típusú karakter. A barátság pedig idővel egyre csak mélyebb lesz, a végén pedig akár más is kialakulhat a két fiú között...

Mint említettem, a kezdés számomra egy kicsit száraz lett, Ari elmélkedései talán egy kicsit sok volt nekem így hirtelen, ráadásul egykét esetben nem értettem, hogy miért nem cselekszik inkább, akár az édesapjával történő kapcsolatát vagy a bátyjáról való faggatást illetően, de nem szabad elfelejteni, hogy a történet kezdetekor még csupán tizenöt éves volt, kvázi a kamaszodás kellős közepén volt, ráadásul a '80-as években járunk, amikor azért nem minden úgy működött mint manapság. Ettől függetlenül hamar megszerettem Arit, mert rettentő hamar tudtam azonosulni a karakterrel.

A legjobban mégis akkor élveztem az olvasást, amikor Ari és Dante megismerkedett egymással, majd egyre inkább építgették barátságukat. Imádtam az egymás között lefolytatott párbeszédeket, nagyon szép ívet írtak el együtt. Hihetetlen, hogy ennyire kötetlenül tudtak beszélni bármilyen témáról, mondjuk ez elsősorban a sokkal inkább nyitottabb Danténak köszönhető.

Dante egyébként egy igazán szerethető srác, akit a személyiségéből adódóan egyszerűen nem lehet nem szeretni. Természetesen az ő esetében is voltak megválaszolatlan kérdések, ám Arival ellentétben nem a családjával kapcsolatban, hanem sokkal inkább a származása miatt. Mindketten mexikóiak voltak, akik történetesen már Amerikában születtek, és itt is nevelkedtek. Érdekes volt látni ezt az ellentét látni a két srác között, hiszen amíg Arit nem különösebben zavarta a származása, addig Dante mivel sem külsőleg sem pedig belsőleg sem érezte magát túlságosan mexikóinak, rettenetesen zavarta a fiút.

Még mielőtt spoileresen kitérnék a zárásra, meg kell említeni a szülőket is, hiszen ennyire jó szülőkkel én már régen találkoztam. Elképesztő mennyire kedvesek alapjáraton Dante szülei, ahogyan Ari édesanyja is rettentő szimpatikus volt végig, ellentétben az édesapjával, akinek szembe kellett néznie a Vietnamban tapasztalt háborús múltjával, hogy tovább tudhasson lépni, ezt pedig ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy szépen-lassan meg is tette. Amin a leginkább meglepődtem, hogy sokkal hamarabb tisztában voltak azzal, hogy a két fiú mit is érez egymás iránt valójában, mint maga a fiúk. Mondjuk volt nem is egy előjel ezzel kapcsolatban, de ahhoz, hogy ezt felfedezzék nem árt nyitottnak lennie az embernek. Summa-summarum, örülök amiért ilyen szülőkkel is találkoztam egy regény során, tényleg le a kalappal az író előtt.

És akkor a regény végéről, kissé spoileresen értekezek a továbbiakban.

Kétségkívül egy szép ívet írt le az egész sztori, hiszen jó volt látni, ahogy Ari szépen lassan ráébred, ő is ugyanúgy szereti Dantet, ahogy a fiú őt. Emellett pedig az eltelt évek során nőttek és fejlődtek, a szemléletük pedig ugyan változott egy-két dologgal kapcsolatban, mégis teljes mértékben hiteles maradt az egész sztori. Szívesen olvastam volna tovább is a két fiú történetét, kíváncsi lettem volna rá, hogy hogyan alakul a barátságuk, miután mindketten bevallották az érzéseiket.

Értékelés: 10/10.

Bár nem volt szerelem első látásra, mégiscsak rettentően beleszerettem a könyvbe. Érdekes és szerethető karakterek tömkelegével van tele a könyv, a végén pedig a happy end garantált, és nemcsak a romantikus szálra nézve, hiszen Ari sok-sok kérdésére megkapja a választ a szüleitől. Egészen biztosan újraolvasós lesz majd ez a regény egy nap.

Kinek ajánlom elolvasásra?

Szívem szerint én mindenki számára ajánlanám, de azért maradjunk realisták, nem árt ha elfogadó az ember, hiszen mégiscsak egy LMBT könyvről van szó.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg itt!

 

Read More | Olvass Tovább

Könyvkritika: Matthew Quick - Bocsáss meg, Leonard Peacock!

Ismét egy csodás könyvön vagyok túl.

Több mint két héttel ezelőtt akadt a kezeim közé Matthew Quick regénye, ami már az első perctől kezdve annyira magával ragadott, hogy röpke egy nap alatt a végére is értem, ezt követően pedig sokáig gondolkodtam az olvasottakon. Mi tagadás, eléggé kemény témát dolgoz fel az író, ami megfelelően ki lett dolgozva, a legjobb az egészben pedig az, hogy teljes mértékben azonosulni tudtam a főhőssel és az egész sztori úgy ahogy van, tökéletes. Úgy érzem, ezt a könyvet is sok középiskolás korú a kezébe vehetné, na meg természetesen a felnőttek is, hiszen Leonard története tökéletesen bemutatja azt, hogy mi jellemző sajnos manapság a társadalomra.

A regény középpontjában Leonard áll, akinek történetesen pont aznap van a tizennyolcadik születésnapja, amikor mi olvasók a sztoriba csöppenünk, ám sajnos senki sem köszönti fel a fiút, hiszen nincsenek is tisztában azzal, miért is különleges ez a nap. Szegény srácnak egyáltalán nincs könnyű élete, hiszen az apja évekkel ezelőtt lelépett, az anyjának pedig fontosabb a karrierje, éppen ezért ideje nagy részét pedig már Párizsban tölti a barátjával, ezzel teljes mértékben magára hagyva a fiát. Leonard már megbirkózott a helyzettel, ám a múltban olyan események történtek vele Ahsernek köszönhetően, amit a mai napig nem volt képes feldolgozni, éppen ezért úgy döntött, hogy véget vet életének, ám előbb még bosszút áll az osztálytársán...

Rettenetes belegondolni a fiú helyzetébe, hiszen már csak a szülei viselkedése és mély nyomokat hagyhat egy olyan idős gyerekben, mint Leonard, ráadásul ez nem egyik pillanatról a másikra történt meg, hanem jóformán születése óta nem kapta meg azt a figyelmet, amit megérdemelt volna. Ha mindez nem lenne elég, még az iskolában sem nyugodhat, hiszen Asher nem hagyja nyugodni, és sajnos barátai sem nagyon vannak, akikkel pedig kicsit közelebb kapcsolatot ápol, ők sem veszik vagyis szerintem nem akarják észrevenni a fiú őrlődéseit. Egyedül a szomszéd idős bácsi törődik valamilyen szinten a fiúval, ám neki sem tűnik fel, hogy valami nincs rendben vele.

Nagyon tetszik a regény felépítése, ahogy egyre többet tudunk meg Leonard múltjából, ezáltal pedig az író egyre jobban árnyalja a fiút, és csak méginkább megértjük, hogy hogyan juthatott el odáig, hogy el akarja dobni az életét. Egyedül csak a jövőből érkező leveleket nem értettem, ezek egy kicsit kiszakítottak az addigi környezetből, ám természetesen nem csak úgy lógtak a levegőben, vagyis a valódi jelentésüket csakis a sztori közepe felé lehet megérteni, én pedig emelem a kalapom a zseniális Matthew Quick előtt, amiért ennyire jól bánt a három idősíkkal.

Szerencsére nem teljesen szomorú a regény hangulata, hiszen itt van Herr Silvermann is, akinél jobb tanárral még életemben nem találkoztam. Természetesen voltak nekem is kedvenc tanáraim az általános illetve középiskolában, ám Silvermannhoz hasonló személyiséghez sajnos nem volt szerencsém. Elképesztő mennyire tud törődni a diákjaival, annak pedig különösen örülök, hogy ő volt az egyetlen, aki észrevette Leonard kissé furcsa viselkedését, és nem volt rest megkérdezni tőle, hogy minek köszönhető ez. Aztán pedig a könyv vége felé, nos tényleg ha ez lehetséges, csak még jobban megszerettem a tanárt. És ezzel el is érkeztünk egy olyan ponthoz, amiről már nem lehet spoilermentesen írni.

Channing Tatum a készülő film rendezője egyben egyik színésze.

Éppen ezért a továbbiakban spoileres leszek!

Szóval, bár gondoltam, hogy nem kis titkok hordozhat magával szegény Leonard, erről azonban álmodni sem mertem volna. Elképesztő, hogy min kellett keresztül mennie tizenkét évesen, hogy a legjobb barátja Asher két éven keresztül rendszeresen megerőszakolta. Szerintem nem meglepő, hogy mennyire elítélem Ashert emiatt, és még az sem enyhítő körülmény, hogy nem magától találta ezt ki, hiszen előtte a nagybátyja ugyanezt tette vele. Természetesen sajnálom, amiért Ashernek végig kellett szenvednie mindezt, ám az megbocsájthatatlan, ahogy ezt követően ő ugyanezt tette Leonarddal. A legszörnyűbb az egészben Leonard anyjának a reakciója, aki kvázi rajtakapta a fiúkat, ám a struccpolitikát követve semmit sem tett...

Bármennyire szörnyű az, amit Leonard átélt, örülök annak, hogy végül nem tudta meghúzni a ravaszt, annak pedig még jobban, hogy végül adott magának egy utolsó esélyt, és felhívta Herr Silvermannt, aki rögtön rohant a fiú segítségére. Az ezt követő párbeszédet a fiú és a tanár között többször is visszaolvastam, annyival magával ragadott, ahogyan a könyv vége is. Teljes mértékben megmaradt a realitás talaján, hiszen Silvermann hiába világosította fel Leonard édesanyját a történtekről, az anya mit sem változtatott ezután sem a stílusán, azonban Leonardnak sikerült átlendülnie a holdponton, és miután kibeszélte magából az évek óta titokban tartott szörnyűségeket, maga is rájött, hogy bizony lehet jobb még a jövő. Ez pedig mind a Herr Silvermannak köszönhető.

Értékelés: 10/10.

Minden szempontból egy tökéletes alkotás a könyv, egyértelműen megérdemli a maximális pontszámot. Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem Leonard története, hiszen volt amikor rettenetesen szomorú voltam, a pozitívabb részeknél azonban mosolyt csalt az arcomra, egyszóval azonosultam a történésekkel, és kész. Az biztos, hogy a jövőben újrafogom olvasni, ráadásul elvileg még film is várható a közeljövőben, amelynek a rendezője egyben egyik színésze Channing Tatum lesz, az előkészületekről azonban többet még nem tudni, amint még több hír megjelenik, arról én is be fogok számolni az oldalon.

Kinek ajánlom elolvasásra?

Mindenkinek, és ezen most tényleg mindenkit értek, nemtől és korosztálytól függetlenül bárki a kezébe veheti és olvashatja. Bízom benne, hogy egyre többen fogják majd elolvasni a közeljövőben ezt a remek könyvet, és mindenki levonja majd a tanulságot belőle.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg itt!

Read More | Olvass Tovább