2015. december 9., szerda

Videoklip premier: Bogi & The Berry - 13-as ház

Kellett egy kis idő, mire egészen megkedveltem a dalt.

Két héttel ezelőtt debütált Bogi és a bandájának, vagyis a Bogi & The Berry legújabb dala, ami a 13-as ház címet kapta. Mindenképpen jár a gratuláció a lánynak, amiért kilépett a komfortzónájából, és ezúttal ismételten magyarul énekel, éppen ezért sem tudok most túlságosan kritikus lenni. A magyar dalnak bizonynak megvannak a hátulütői, hiszen szemben az angol dalszöveggel itt minden hallgató érti amit az énekes/nő ki akar fejezni. Ráadásul Bogi most belenyúlt a tutiba, hiszen teljes mértékben saját szerzeményről van szó, vagyis Bogi írta a teljes dalszöveget.

Szóval, maga a dalszöveg egész jó és a hangszerek választása is tetszik, bár bevallom elsőre nem nyűgözött le túlzottan, harmadik-negyedik meghallgatásra viszont már egész megkedveltem, hiszen fülbemászó és nem utolsó sorban Bogi hangszínét is nagyon szeretem.

A videoklip pedig maga a tökély, hiszen Amerika, pontosabban Manhattanban és Coney Island köszön vissza, ami miatt első ránézésre egy kis paradoxont éltem át, hiszen nem túl mindennapi látvány, amikor magyarul énekelnek egy másik földrészen. Furcsamód szerintem pont az a videoklip különlegessége. :)



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés