2014. október 25., szombat

Pilotkritika: Marry Me

Nagyon bejött az első epizód.

Nagy bajban vagyok idén a komédiákkal, hiszen amiket eddig megnéztem mind nagyon tetszettek, mindben megtaláltam a maga különlegességét, és ez alól az NBC új vígjátéksorozata, a Marry Me sem kivétel. A pilot minden várakozásomat felülmúlta, hisz nagyon vicces volt az elejétől a végéig, jókat röhögtem rajta, habár a korábbi aggodalmamat továbbra is fenntartom, miszerint eléggé gyenge az alapsztori, mindenesetre maradok a folytatásra, hiszen kíváncsi vagyok mi fog kisülni az egészből. Az mindenesetre igaz, hogy idén szokatlanul nagy figyelmet fog kapni tőlem az NBC, ugyanis az elmúlt években egy sorozatát sem néztem, idén azonban több is van ami nagyon érdekel.


Az alapsztori a következő: Annie (Casey Wilson) és Jake (Ken Marino) már hosszú évek óta együtt vannak, mégsem jegyezték még el egymást. Amikor azonban Jake elviszi Annie-t egy luxusnyaralásra Annie azt hiszi, hogy végre megkéri a kezét, ám az utolsó pillanatig halogatja, amire Annie nagyon berág, így a lánykérés egy nagy veszekedésbe torkollik. A rész tulajdonképpen tényleg az eljegyzésről szólt, hisz többször is próbálkoznak, ám valami mindig rosszul sül el. A pilot végén azonban csak sikerrel járnak, és ezután jön csak a java.

Nagyon kíváncsi vagyok merre halad majd tovább a történtet, hisz most konkrétan semmi nyitott kérdést nem hagytak hátra. Gondolom az esküvő körüli szervezkedésről és az ezzel járó bonyodalmakról lesz szó, ami elsőre eléggé unalmasnak tűnhet, mégis ha a minőség olyan lesz, mint a pilotban volt, akkor én benevezek a folytatásra. A pilot tényleg tele volt vicces pillanatokkal, néhánynál tényleg szakadtam a röhögéstől, ám mégsem emiatt fogott meg annyira a sorozat, hanem a rendkívül jó főszereplők miatt. Casey Wilson és Ken Marino elviszik a hátukon az egész show-t, ráadásul annyira élethűen alakítják a karaktereket, hogy ide még mellékszereplők se nagyon szükségesek, hisz rendkívülien érdekesek a karaktereik, a közös jeleneteik pedig elképesztően jók voltak. Azt azért megjegyezném, hogy Annie meleg apukájairól egyből Rachel jutott eszembe, a Glee-ből. :)

Mégis, a sok-sok pozitívum ellenére egyelőre még mindig azon az állásponton vagyok, hogy jobb lett volna, ha inkább egy film készül az egészből, mert most perpillanat nehezen tudom elképzelni, merre halad majd a történet. A kedvenc jelenetem egyébként egyértelműen az első jelenet volt, amikor Annie mindenek elhordta a barátait és családját, miközben ők el voltak bújva a lánykérés miatt. :)

Értékelés: 9/10.
Nagyon megfogott a pilot a maga kis hangulata miatt, így tuti maradok a folytatásra. Remélem, hogy nem kell majd csalódnom, hisz volt már olyan példa, hogy egy remek első rész után a folytatás már kevésbé volt jó. A második részt szerintem még a napokban megfogom nézni, aztán meglátjuk milyen lesz.

(Zárójeles megjegyzés: Casey Wilson kapcsán pedig azt hiszem, ideje lenne már belekezdeni a Happy Endings-be is. :))

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés