Szóval a történet pofonegyszerű, és az ebből adódó előre elképzelhető poénokat el is sütötték a szereplők, mégis a kínosabb fajta humorral volt teletűzdelve az epizód, amiket én különösen szeretek. Ezzel persze nem azt mondom, hogy röhögőgörcs tört volna rám, sőt a legtöbb esetben a nevetés helyett inkább csak mosolyogtam, mégis annyira jól volt tálalva a legtöbb klisés jelenet, hogy egyáltalán nem rónám fel hibának vagy a gyengeségnek.
Bizonyára a színészek is bőven hozzátettek ahhoz, hogy ilyen pozitívan tudjak nyilatkozni a sorozatról. Eddig nem nagyon volt szerencsém John Stamos munkásságához, csupán a Glee néhány epizódjában láttam, ahol viszont egy eléggé papucs figurát alakított. Ezek után jó volt látni egy majdhogynem macsó szerepében, és különösen várom, hogy mit fog alakítani a Scream Queens második évadában, de mégsem miatta figyeltem fel a sorozatra. Számomra Josh Peck vitt mindent, aki nagy örömömre itt is egy hasonló karaktert hoz kitűnően, mint anno a Drake & Josh során. Ha mindez nem lenne elég, ráadásul még a magyar hangja is stimmel, éppen ezért hatalmas nosztalgia faktor bujkált bennem végig, de ezt igyekeztem figyelmen kívül hagyni a pontozásnál.
Ami pedig a többieket illeti, első megérzésre mindenki szimpatikusnak tűnt, ám legyünk őszinték, tulajdonképpen csak végig asszisztáltak a két főszereplőnek, és van egy olyan érzésem, hogy ez a továbbiakban sem lesz másképp, amit nagyon sajnálok. A kislány mindenesetre tündéri, és ha a Baby Daddy első évadához hasonló szituációkba keveredik majd Gerald vagy éppen Jimmy, akkor a többi szereplő háttérbe nyomása felett is hajlandó leszek kissé szemet-hunyni.
A felvázoltak alapján nagyjából a fő bonyodalmakra is fel lehet készülni a folytatásban, mint például az agglegény életmódot végül biztosan feladó Jimmy, vagy a fia kísérletei arra, hogy meghódítsa gyermekei anyját, de ezzel majd ráérek később foglalkozni. Mindent összevetve, a kiszámíthatósága ellenére nekem a pilot igenis tetszett, így a nyolc pontot mindenképpen megkapja tőlem.













