Továbbra sem értek egyet ezzel a kiesési rendszerrel.
A végéhez közeledik a Kismenők első és remélhetőleg egyetlen évada, a mai nap már nem is lesz adásban, a jövőhéten jön a finálé, melynek végén győztest hirdetnek majd ki. Legutóbb az elő adások előtt írtam a műsorról, akkor úgy zártam soraim, hogy őszintén bíztam benne, hogy a válogatók kemény rostái után a továbbiakban nem kell majd senkitől sem búcsúzni. Nos, a kiesési rendszer sajnos megmaradt, hovatovább az első két adás során az énekes kategória redukálódott le, éppen ezért már "Az ének iskolája pótlékának" sem nevezhető már a Kismenők.
Nemcsak a kiesési rendszerrel van nagy bajom, hanem az is rettentően zavar, hogy a diákok többsége esetében rettentő show műsorokat csinálnak azzal, hogy melléjük pakolják a táncosokat, ráadásul még egy alapkoreográfiát is be kell így tanulniuk valamilyen szinten, ami egyértelműen a produkciójuk rovására mehet rá. Értem én, hogy ezt a készséget is el kell tanulniuk, de könyörgöm egy magát gyermek-tehetséggondozóként aposztrofáló műsornak a prioritása a gyerekek legyen már és ne a nézők. A nézők akkor is ott fognak ragadni a tévé előtt, ha csak egy tehetséges énekes palánta mindenféle tánckar és vizuális effektek nélkül szimplán egy gitárral a kezében ad elő egy dalt. Kitűnő példa erre Szlavkovszki Zsolt, aki önmagában képes elvarázsolni engem hétről-hétre az elképesztő teljesítményével. A gitáros Balogh Soma előadását is sokkal jobban tudtam akkor értékelni, amikor egészen egyszerűen csak dobolt, és így adott elő egy dalt, ehhez képest a múlthéten egy egész kórust, és a tavalyi Az ének iskolája győztesét, Juhos Zsófit kapott maga mellé és ezek után naná, hogy Zsófira sokkal jobban odafigyeltem mint Somára...
Hiába nem értek egyet a műsor szerkezetével, a zsűri és a műsorvezetők miatt nem tudnám egyértelműen kudarcnak megítélni a Kismenőket. A zsűri továbbra is bátran elmeri mondani a véleményét, még a negatívabb ugyanakkor építő jellegű észrevételeket is megmondják, aminek külön örülök. Az biztos, hogy ezúttal is egy ász csapatot sikerült castingolni, míg Lajtai Kati és Hajós András valóban a kritikai vonalat képviseli addig Ábel Anita és Apáti Bence kicsit nézői szemmel figyeli a produkciókat ami egyáltalán nem baj. A zsűri mellett a műsorvezető páros is mindig a toppon van, valóban látom Nórán és Tillán, hogy mennyire megszerették a versenyzőiket, és míg előbbi anyatigrisként addig utóbbi apaoroszlánként próbálja védeni a gyerekeket.
Mindent összevetve tehát elég vegyes érzelmeket szokott belőlem kiváltani egy-egy adás, ettől függetlenül most már bátran ki merem jelenteni, hogy Az ének iskolája egy sokkal jobb formátum. Őszintén bízom benne, hogy jövőre Az ének iskolája fog visszatérni, amire minden esély megvan, hiszen a Kismenők bár minden szombat este a legnézettebb a sávjában, össznézettségben már korántsem ilyen rózsás a helyzet, az egymilliós határt már rég nem éri el, és sokkal inkább az idősebb korosztályban nézettebb, mintsem a kereskedelmileg fontos 18-49-es kategóriában. Azt pedig már csak halkan jegyezném meg, hogy ilyen számokat Az ének iskolája is vígan hozott, ráadásul úgy, hogy egyetlen egy élő adással sem jelentkezett.
De ne szaladjunk annyira előre, jövőhéten kerül sor a Fináléban, és még öt tehetséges gyerek van még versenyben. Személy szerint Szlavkovszki Zsolt vagy Szabó Bencének győzelmének örülnék a legjobban, de akkor sem fogok kétségbeesni ha esetleg Cserép Timi, Qian Zita Jiafang vagy éppen Balogh Soma lesz végül a győztes, hiszen mindenki egytől egyig nagyon tehetséges a saját pályáján.
Képek forrása: TV2 Sajtószoba
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése