2016. május 15., vasárnap

Eurovíziós Dalfelsztivál: Ukrajna lett a befutó, Freddie a 19. helyen zárt

Egy igencsak izgalmas estén vagyunk túl.

Véget ért az idei Eurovíziós Dalfesztivál, ahol az elődöntők alapján valóban egy izgalmas és erős mezőny állt színpadra az este folyamán. A megújult szavazási rendszernek köszönhetően előbb a szakmai zsűri szavazatait mutatták meg, amelyek alapján Magyarország a 18. helyre került, míg az első háromban Ausztrália, Ukrajna és Franciaország foglalt helyet. Ezt követően a nézői szavatok következtek, amelyek ugyan kicsit átvariálták a teljes mezőnyt, a mi esetünkben ez nem nagyon érződött, hiszen Freddie dala végül a 19. helyre volt elég. Én azt gondolom, hogy bár végezhettünk volna sokkal jobb helyen is, ez mégiscsak elég jó eredmény, főleg ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a nemzetközi sajtó illetve fogadó irodák az utolsó helyre sorolták országunkat.


A nézői szavazás egyébként az élmezőnyben sem okozott nagy felfordulást a szakmai döntéshez képest, csupán Franciaország helyett Oroszország foglalt el igen előkelő helyet, az eredeti sorrend azonban változott, hiszen az összesített eredmények révén Ukrajna lett a győztes. Tulajdonképpen megérdemelten győzött végül Ukrajna, hiszen bár számomra nem ez a dal tetszett a legjobban, abból a szempontból mégis magasan kiemelkedik a felhozatalból, hogy értelmes üzenetet közvetít, és nem csak egy újabb szerelem vagy szakítás van a dal középpontjában, éppen ezért elégedett vagyok a végeredménnyel :)

Ha még nem hallottad a győztes dalt, akkor ideje bepótolnod:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés