2016. április 27., szerda

The Walking Dead: A hatodik évadról

Eljött az idő a kaszálásra?

Már az ötödik évad során tudatosult bennem, hogy a sorozat már nem fog visszatérni ahhoz a szinthez, amiért szó szerint beleszerettem a kezdetekben, éppen azért úgy álltam neki az idei szezonnak, hogy az elvárásaimat is lejjebb tettem, ehhez képest sajnos csalódnom kellett a látottakban. Egyre inkább olyan irányba merészkednek az írók ami nekem egyáltalán nem tetszik, ráadásul nagyvonalúakban tulajdonképpen önmagukat ismétlik, éppen ezért a showra jellemző meglepetés ereje is apadni látszik. Az évadzáró utolsó perceiért pedig különösen haragszom, pláne annak fényében, hogy fél év múlva derül csak ki a nagy cliffhanger...

Spoileresen folytatom a továbbiakban.


Ha egy szóval kellene definiálnom a teljes évadot, akkor az összevisszaság szó szerintem rendkívül jól kifejezi a látottakat. Amíg a két félévadban felvázolt főszálakat továbbra is jól kezelték az írók, addig ezúttal már például a portyázások sokkal inkább töltelékjeleneteknek tűntek, mintsem, hogy előrelendítsék a sztorit, ráadásul az ilyen utakra jellemző egy-egy mellékszereplő jobb megismerése is elmaradt, amit külön sajnálok. Ez alól egyedül Denise a kivétel, a karaktere olyan szép utat járt be az évad során, hogy szinte biztosra vettem azt, hogy az első kimenetele során kóborlók áldozata lesz. Végül ugyan nem a kóborlók végeztek vele, ettől függetlenül nagyon kiszámítható volt az a rész, ez pedig az élvezhetőségi faktor rovására ment.


A főszálakra visszatérve, hiába voltak jól kivitelezve, ha egészen egyszerűen nem tetszett maga az ötlet. Ez különösen az évad második felére igaz, hiszen az első felében megismert farkasok még érdekesek is voltak, a fal leomlásával beáramló zombihorda pedig okozott sok izgalmas perceket. A legmeglepőbb egyértelműen Jesse és fiai haláltusája volt, na akkor csak kapkodtam a fejemet, hiszen magam sem hittem volna, hogy ilyen hamar búcsúzni kényszerülünk a családtól, noha megvoltak az előjelei, elég csak Ronra gondolni, aki miután megtámadta Carlt, gondoltam, hogy meg vannak számlálva a napjai, de mégsem erre számítottam. Ezt követően egyébként eléggé unalmas epizódok következtek, leszámítva a megváltókat.


Nem hittem volna, hogy képes leszek ilyen hamar egy egész közösséget megutálni, mégis a megváltóknak sikerült. Én elhiszem és egyben valóban hiteles, hogy egy ennyire megváltozott világban elkerülhetetlen egy az emberiségüket hátrahagyó banda feltűnése, én mégsem vagyok erre kíváncsi. Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy a Rick által vezetett csapat mennyire elbízták magukat, amikor úgy döntöttek, hogy kvázi lemészárolják az egész közösséget? Ráadásul nem hiszem el, hogy lehettek annyira ostobák, hogy azt hitték, hogy mindenkit megöltek, ezek után pedig várható volt, hogy mégis mire számíthatunk az évadzáró epizódban.


Nem hittem volna, hogy a kreátorok képesek lesznek megalkotni a Kormányzónál is aljasabb karaktert, Negan azonban még őt is túlszárnyalja. Igazság szerint valamilyen szinten megérdemelték Rickék, amiért rajtuk csaptak, az évadzáró utolsó percei azonban mégiscsak brutálisra sikeredett. Annyira haragszom a készítőkre, amiért belöktek nekünk egy ekkora cliffhangert a végére, és most októberig találgathatunk, hogy mégis kit öltek meg. A képregényből természetesen következtetni lehet a személyre, én azonban őszintén remélem, hogy végül nem ő lesz az áldozat, pont azért, mert sokan számítanának rá. Nem most lenne az első eset, hogy eltérnének a képregényes történettől - elég csak Andrea-ra gondolni, aki ott még mindig él - úgyhogy remélem, hogy ezúttal sem ragaszkodnak majd annyira a sztori betartására. Az én meglátásom szerint egyébként Abraham megölése tűnik a legvalószínűbbnek, hiszen az utóbbi időben nagyon előtérbe került a karakter, de biztosra csakis fél év múlva mehetünk majd.

Értékelés: 6/10.
Az ötödik szezonnál összességében nem volt rosszabb, de sajnos jobb sem, így a hat pont mindenképpen jár. Nagyon sajnálom, hogy beragadt erre a szintre a sorozat, amit nem csak én vettem észre, hiszen az évad második felére bizony csökkent a nézettsége, ettől függetlenül még mindig az AMC legnépszerűbb showja. A cím ellenére egyébként biztos vagyok abban, hogy képtelen leszek kaszálni, ráadásul naivan reménykedem még a javulásban, amire az esély megvan, mégpedig szerintem a lovas emberek személyében. Szóval várnak még ránk izgalmak a hetedik szezonra is, én pedig csak reménykedhetek, hogy hamar lezárják majd ezt a megváltós szakaszt az írók.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés