2016. február 27., szombat

A Dal 2016: A ByTheWay lett az akusztik verseny győztese

Megérdemelten győztek a fiúk.

Akárcsak tavaly, úgy idén is elindult A Dal akusztik verseny, amely során minden előadó előadta a versenyprodukcióját akusztikus verzióban. Idén sajnos lemaradtam a szavazásról, ám végighallgatva a dalokat egyértelműen örülök a ByTheWay győzelmének, ugyanis sokkal jobban tetszett ez a verzió, mint az eredeti változat. Ez van, a hangszerelés bizony sokszor megváltoztathatja az összhatást, akár pozitív akár negatív változatban.


Sajnos belinkelni nem tudom a videót, ide kattintva azonban elérhetitek, aztán ti is eldönthetitek, hogy valóban megérdemelték a győzelmet, vagy sem. A díjat - ami egy 60 perces akusztikus koncertfelvétel - a ma esti fináléban fogják átvenni, természetesen képletesen.

A Dal 2016 tehát ma este véget ér, és figyelembe véve a zsűri illetve a nézők eddigi szavazásait, szinte borítékolható Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie győzelme, amit én egyáltalán nem fogok bánni. Az adást én is élőben fogom megnézni, így kritika is várható majd róla, mégpedig a holnapi nap folyamán. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés