2015. október 12., hétfő

Dalpremier: Demi Lovato - Stone Cold

Egyszerűen zseniális az énekesnő vadonatúj dala!

Az már régóta köztudott, hogy hamarosan, egészen pontosan pár nap múlva jelenik majd meg Demi Lovato legújabb albuma, ami a Confident címet kapta. Legelsőnek a Cool for the Summer c. szerzeménye került nyilvánosságra, ami sem hangzásvilágilag, sem pedig a hozzá készült videoklip nem varázsolt el túlságosan, éppen ezért kicsit félve álltam neki a Stone Cold meghallgatásának, ám teljesen feleslegesen, hiszen minden szempontból maga a tökély!

Nagyon tudom díjazni, amikor ennyire letisztult egy szám dallamvilága, a zongorát egyébként is szeretem, így tulajdonképpen engem már ezzel lekenyereztek. A hab a tortán pedig Demi gyönyörű hangja, a Stone Cold-ban pedig rendkívül jól be tudta bizonyítani elképesztő hangterjedelmét, a mélytől a magas hangokig egytől-egyig imádom. Nem is véletlen, hogy ma már legalább ötször meghallgattam, az elkövetkezendő napokban pedig még többször fogom majd e dalt választani. :)

Ha tehetitek, hallgassátok meg ti is a dalt, legalább egyszer, könnyítésképpen pedig be is ágyazom ide:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés