2015. augusztus 30., vasárnap

Awkward & Faking It: Holnap este térnek vissza az MTV közkedvelt sorozatai!

Több mint kilenc hónap szünet után jönnek a vadonatúj epizódok!

Habár volt néznivaló bőven, mégis már nagyon vártam mindkét sorozat visszatérését, hiszen mégiscsak nagyon megszerettem annak ellenére is, hogy az Awkward egy igencsak kétes minőségű negyedik évadon van túl, de hé holnap este startol az ötödik és egyben utolsó évad, és én már most sajnálom, hogy belátható rövid időn belül bizony kénytelenek leszünk elengedni Jenna és a többiek kezét, és könnyes búcsút venni egymástól... Az ötödik évad 24 részes berendelést kapott, vagyis az elmúlt évekhez hasonlóan ez esetben is két részletben kerülnek adásba az epizódok. Míg az első felében a végzős év marad terítéken, és a végén a ballagás is megtörténik, addig az évad második részében időugrás lesz, hogy betekintést nyerhessünk fiatal felnőttkori életükbe!

Mit ne mondjak, ezek az információk alaposan meghozták a kedvemet a folytatásra, és azt már most eldöntöttem, hogy az új epizódok nézése közben kicsit elengedőbb leszek a Jenna-Matty párossal, hiszen a trailer alapján a csiki-csuki játékuk folytatódni fog.



Az Awkward mellett a Faking It is visszatér a képernyőkre, mégpedig a második évad második felével, és szerencsére már a harmadik évad is be van rendelve, így nem kell attól aggódnunk, hogy véget érne egyhamar. A trailer alapján a folytatás is legalább annyira izgalmas lesz, mint az évad első fele: lesz itt továbblépés, szenvedély, szerelem na meg persze ütős beszólások Lauren-nek köszönhetően. :)


Ti melyik sorozat visszatérését várjátok a legjobban?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés