2015. március 5., csütörtök

RTL Hírek: Újabb magyar hetisorozat várható!

Kolosi Péter nemrég a comment.blognak nyilatkozott.

Az interjúból kiderült néhány terv, melyekből most én is szemezgettem, pontokba szedve, teljes terjedelmében pedig itt találhatjátok meg.
  • Ahogy az várható volt, valóban lesz majd ValóVilág 8, hiszen a VV7 annak ellenére hogy kevesebben nézték, mint a VV6-ot, még mindig elég jó nézettséget produkált az egyébként alacsony nézettségű RTL II kábelcsatornának. Pontos indulási dátum még nincs, de tippre legharamarabb majd csak ősszel fog elrajtolni.
  • Az Amerikában nagy sikerű Dr. Oz hazai verziója, a Dr. Tóth nem váltotta be a csatorna terveit, így a folytatása nagyon is kérdéses. Míg a csatorna számára fontos 18-49-es korosztályban januárban még meg is tudta néha szorongatni a TV2 Macskáját, addig például a múlthéten minden nap kikapott. Az előre eltervezett első évad összes epizódját már leforgatták, melyek adásba is kerültek, a második évad azonban még várat magára.
  • Új reality is várható majd az anyacsatornára, ám, hogy pontosan milyen még nem tudni. Én annak örülnék a legjobban, ha A gyanú árnyékábant, vagy a Segítség, bajban vagyok!ot folytatnák, jó kis műsorok voltak.
  • Természetesen a remek nézettség miatt az Éjjel-Nappal Budapest is folytatódni fog, annak ellenére, hogy Nádai Anikó hamarosan lelép, hiszen kisbabát vár. Rajta kívül nemrég három szereplőt is kiírtak a sorozatból, így várhatóan új arcok is érkezni fognak.
  • Ami azonban a legfontosabb hír, és műsorkészítés szempontjából egyben a legdrágább is, hogy a 2009-es Casino sorozat csúfos bukása ellenére ismét megpróbálkoznak egy heti magyar sorozattal, ezúttal egy drámasorozattal melynek már javában zajlanak az előkészületei, leghamarabb ősszel kerülhet adásba
  • Ja és néhány mondatban elmondta Kolosi a Csillag születik és az ősszel rajtoló Hungrary's Got Talent tehetségkutató műsorok alapvető különbségeit is...
Ti örültök a nemrég kiderült híreknek? Melyiket várjátok jobban, a VV8-at, az új reality-t, vagy esetleg éppen az új magyar heti sorozatot?


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés