Az ötből hárman sajnos már kiestek.
Szerintem kaphatna nagyobb hangsúlyt is a dalok akusztikus változata, nem csak annyit, hogy minden adásban megemlítik, hogy létezik ilyen is, és ha akarjátok, hallgassátok meg és szavazzatok. Szerencsére ebben az esetben a szavazás ingyenes. Komolyan mondom némelyik dal akusztikus verziója nekem jobban bejön, mint az eredeti változat. Éppen ezért arra gondoltam, e posztban megmutatom nektek, mely az az öt dal, amelyeknek már rongyosra hallgattam mind az eredeti, mind az akusztikus változatot. A lista kiállítása után döbbentem rá, hogy az öt előadóból sajnos hárman már nincsenek versenyből. Eddigi tapasztalatom alapján, a kedvenc versenyzőim hamar kihullanak A Dalból...
De nem húzom tovább a szót, jöjjön az az öt előadó.
#5. Oláh Gergő - A tükör előtt
Gergő már az X-Faktorban is nagy kedvenc volt, mégis Timinek drukkoltam inkább, aki szintén indult idén A Dalban csak sajnos a versenydala korántsem olyan jó, mint Gergőé. Ráadásul Gergő ezzel a produkcióval rendkívül jól betudja bizonyítani mekkora orgánuma is van neki. Bár azt nem nagyon szeretem, amikor túlságosan magas hangon énekel, jelen esetben elnézem neki. A tükör előtt tipikusan az a dal, aminél egy picit jobban tetszik az akusztikus változat, mint az eredeti.
#4. Bogi - World of Violence
Ugyan Bogi esetében nem tetszik jobban az akusztikus verzió, mint az eredeti, mégis az újrahangszereléstől egy kicsit másabb hangzást kapott, ami miatt feltétlenül itt a helye a listán. A mondanivalója miatt egyáltalán nem lehet játékos a dal, mégis az újrahangszerelése miatt elérte azt, hogy egy kicsit vidámabb, üdébb legyen. Már mondtam ugyan, de ismét elmondom, hogy Bogi A Dal egyik felfedettje, már csak miatta megérte figyelemmel követni a műsort. :) Remélem ott lesz a döntőben, hiszen megérdemli.
#3. Dér Heni - Ébresztő
Az elődöntők során kétségkívül Dér Heni okozta számomra a legnagyobb meglepetést, ugyanis, mikor először meghallgattam az Ébresztő-t, nem tetszett annyira, ám élőben szerintem sokkal jobban előadta, nem beszélve a körítésről. Az akusztikus verziót pedig végképp nagyon megszerettem, már agy ezerszer meghallgattam már, de még mindig nem unom. :) Sajnálom, hogy nem jutott tovább a Középdöntőbe, szívesen elhallgattam volna tovább is a lányt.
#2. Farkas-Jenser Balázs - Liar
Sajnos Balázs is túlságosan hamar esett ki a versenyből. A dal akusztikus verziója is legalább olyan jó lett, mint az eredeti változat, nem véletlenül rangsoroltam őt a második helyre. :) Örülök ám annak, hogy a Megasztár 6 után egyre többször halunk róla, Ridics Gigi után egyértelműen Balázs maradt még fent a köztudatban. A többiek sajnos vagy eltűntek, vagy más miatt vannak még fennt a köztuatban (Nagy Adri - Jóban Rosszban).
#1. Szakács Gergő - Ősz utca
Mikor legelőször meghallgattam az Ősz utca akusztikus verzióját, csak még jobban elszomorodtam, amiért Gergő ilyen hamar kiesett, ugyanis legalább olyan jó volt az akusztikus verzió, mint az eredeti. Nem véletlen, hogy az első elődöntő versenyzői közül Gergő nyerte meg az akusztikus verzió versenyt. Azt hiszem, sokszor meg fogom még hallgatni az Ősz utca mindkét változatát. Azt javaslom, ha még egyszer sem hallgattátok meg, akkor ne legyetek restek, és adjatok egy esélyt. Szerintem nem fogjátok megbánni. :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése