2014. december 18., csütörtök

90210: Az első évadról

Egész jó volt az évad, biztosan maradok a folytatásra.

Magam sem hittem volna, hogy ennyire viharos sebességgel fogom ledarálni az első évadot, de így történt, közel egy hét alatt kivégeztem, és egyáltalán nem bántam meg. Azt azért már most tisztázzuk, hogy nem volt tökéletes ez a 22 rész, egyes epizódokat nagyon élveztem, míg másokat kevésbé, tehát az mindenképpen elmondható, hogy a minőség eléggé változó volt. Főleg az évad második részében talált magára igazán a sorozat, éppen ezért, kíváncsi vagyok, hogy mit fog produkálni a sorozat, hiszen egy showrunner váltás történt. De vissza az első évadra. A legtöbb szereplőt sikerült megkedvelnem, ami mindenképp pozitívum, éppen ezért nekem nem is a színészekkel volt bajom, hanem inkább a karaktereik cselekedetével.

Spoileresen folytatom a továbbiakban.


Már a pilotkritikában is megemlítettem, hogy első benyomásra Silver tetszett meg a legjobban, és ez a folytatásban sem változott. Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy mindig is bírtam az ilyen különc diákokat, aki nem fél kimondani a véleményét, és ennyire belevaló. Különösen élveztem az Annie-vel közös jeleneteit, egy igen gyönyörű barátság alakulhat ki köztük a továbbiakban. Jessica Stroup egyébként egyértelműen abban a részben alakított a legjobban, amikor Silver megőrült, pontosabban kiderült a betegsége. Szegény Dixon-nak nem lehetett könnyű, hogy a barátnője is ugyanabban a betegségben szenved, mint a szülő anyja. Ha már szóba került Dixon, ő az egyedelüli karakter, akit a legkevésbé sikerült megkedvelnem. Az elején Silver-rel eléggé fura párost alkottak együtt, ám idővel hozzászoktam, sőt még so-so meg is kedveltem ezáltal Dixon-t.

A sorozat gyengesége a szerelmi szálak. Pontosabban az Annie-Ethan-Naomi háromszög sokszor már az agyamra ment, rettenetesen rossz volt a csiki-csuki Naomi és Ethan közt, majd a végén már azt hittem, hogy ugyanez lesz majd Annie és Ethan között is, de szerencsére nem így történt. És ha ez nem lenne elég, az utolsó részekben Ethan Silver-be szeretett bele, ami nekem már sok volt. De szerencsére a folytatásban már nem lesz benne Ethan.


Hiába nem láttam az eredeti sorozatot, azért nagyjából tisztában vagyok a szereplőkkel, és egy-két sztorival is, éppen ezért nagyon örültem annak, hogy Brenda és Kelly mellett Donna is visszatért, habár eléggé függőben hagyták szegényt, hiszen elvileg visszatért LA-ba, mégsem lesz már benne egyetlen egy epizódban sem. Ahogy sajnos Shannen-t sem láthatom már a továbbiakban, és Kelly társaságát sem élvezhetem már sokáig. Nagyon sajnálom, hogy nem láttak már bennük több fantáziát, pedig én nagyon bírtam a körülöttük kialakult sztorikat. Plusz szerintem nem árt egy tinisorozatban egy-két nagyon jól felépített felnőtt szál sem, a Wilson szülők pedig eléggé unalmasak.

Hű-ha, ha minden karakterre kitérnék, akkor órákig írhatnék, így ezt most nem teszem meg, de igyekszem mindenkit megemlíteni egy-két mondat erejéig. Adrianna és a drogos majd babás szál nagyon jó volt, ráadásul a szépen lassan kialakuló szerelmi szála Navid-dal szintén nagyon tetszett. Aranyos párost alkotnak együtt, és kész. Sajnos Naomi-t nem sikerült nagyon megismernünk, egyelőre nagyon felszínesnek, és egy kicsit még sablonosnak tűnik nekem a kakakter, ami reményeim szerint a második évadban változni fog. Kíváncsi vagyok, hogyan fog rá reagálni, ha kiderül, hogy ki is feküdt le valójában Liam-mal. Liam egyébként egész jó karakternek tűnik, kíváncsian várom merre fog fejlődni a folytatásban. Végezetül akit még ki szeretnék emelni, az Naomi nővére, Jen, aki félelmetesen jó negatív karakter, imádom utálni. Remélem érthető, mire gondolok. :)


Az évad legjobb része, Silver megőrülésén kívül egyértelműen az évadzáró epizód volt, annak is értelemszerűen a vége, hihetetlen mikre nem képes egy apró félreértés. Szegény Annie-t nagyon megsajnáltam, ráadásul az ittas vezetésnek köszönhetően még egy embert is sikerült elütnie, majd bepánikolva továbbhajtott. Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből, hogy most rögtön nekivetem magam a folytatásnak. :)

Értékelés: 8/10.
Mindent összevetve egy erős nyolcast mindenképp adok a sorozatnak, aztán majd meglátjuk, milyen lesz a folytatás. Érdekes karakterek, érdekes sztorik, gyönyörű helyszín, kell ennél több? Aki még nem kezdte el a sorozatot, mindenképpen csak ajánlani tudom, bár azt már most tisztázzuk, hogyha nem szereted a tinisorozatokat, akkor ne is fogj bele.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés