2014. szeptember 14., vasárnap

The Fosters: Az első évadról

Elbűvölt a sorozat.

Nem hittem volna, hogy ennyire meg fogom szeretni a sorozatot. Már a Nyári Darás listámon is szerepelt, hisz eddig csak jókat hallottam róla, éppen ezért a múlthéten végre sort kerítettem a pilot megtekintésére, amiről egyébként írni is akartam volna, ám annyira kíváncsi voltam a folytatásra, hogy rögtön meg is néztem a folytatást, és az első évad végéig meg sem álltam. Nem is értem, miért nem kezdtem már el hamarabb, de a jó oldala ennek, hogy egyhuzamban nézhettem meg 21 részt. :) Nagyon jó volt az első évad, bár volt egy-két húzás, amivel nem értettem egyet, de egyelőre szemet hunyok ezek felett, feltéve ha a folytatás jó lesz.

Spoileresen folytatom a Kép alatt.


Már az alapsztori teljesen megfogja az embert, legalábbis engem mindenképp megfogott. Egy leszbikus pár örökbefogadott két gyereket, illetve Stef-nek van egy sajátja is, és ebbe az átlagosnak nem mondható családba csöppen bele Callie és Jude, akik eredetileg csupán átmenetileg maradtak volna, végül azonban annyira megszeretik őket, hogy végleg örökbe fogadják. A kedvencem egyértelműen Callie, tele van meglepetésekkel, Maia Mitchell pedig kitűnően eljátssza, ezt a többrétegű karaktert. Nagyon tehetséges színésznő, remekül kitudja fejezni az érzelmi állapotokat. Egyértelműen Callie az aduász az egész sorozatban, hisz sokáig nem lehetett tudni, hogyan is érez pontosan, ám, ahogy haladunk előre a történetben, annál jobban megismerjük őt. Az évadzáróban pedig egyértelműen bebizonyította, hogy nagyon megszerette a családot, és nagyon örül annak, hogy ő is tagja lehet. És itt volt az az egyik húzás, ami szerintem nem kellett volna. Így is megnehezítették már ezt az örökbefogadási procedúrát, ezért nem kellett volna azt behozni, hogy Callie-nek más az apja, mint Jude-nak. Nagyon kíváncsi vagyok merre megy tovább a történet, remélem minél hamarabb sikerül az örökbefogadás végre.

A sorozat egyébként tele van jobbnál jobb karakterekkel, akikre sajnos nincs annyi idő, mint kellene. Szívesen megismerném jobban például a Girls United-es lányokat, illetve Cole-t is, érdekel, hogy hogyan kerültek oda, illetve mi lesz velük, de gondolom erre sajnos nem fog sor kerülni. Maga a megvalósítás, ahogy képbe került az otthon, zseniális volt, és teljesen érthető reakció volt az, miért szökött meg Callie. Amikor pedig felhívta a börtönt, és kiderült, hogy az apja már egy éve kiszabadult, mégsem kereste meg őket, elképesztően jó jelenet volt, nagyon sajnáltam Callie-t. Szegény lánynak sok mindent kellett már átélnie, a megerőszakolásról már nem is beszélve. Nem hétköznapi karakter az biztos, de ettől olyan jó.


Akárcsak a Girl United-es lányokra, úgy az Adams Foster család többi tagjára is több időt szánhatnának, gondolok itt elsősorban Jesus-ra és Brandon-ra. A Brandon-Callie páros nekem nagyon bejött, aranyosak voltak együtt, így értelemszerűen annak drukkoltam, hogy maradjanak együtt, ám van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog összejönni. Wyatt is szimpatikus szereplő, mégis szerintem Brandon sokkal jobb lenne Callie-nek. Akit még nagyon megszerettem, az nem más mint Jude. Nagyon aranyos kis gyerek, aki cseppet sem hétköznapi. Nagy valószínűséggel meleg, bár ez még nem biztos, mindenesetre nagyon jó volt az a rész, amikor pont azt beszélték Lena-val, miért kell ráaggatni mindenkire egy címkét. Hamarosan úgy is ki fog derülni, Connor-ral nagyon aranyosak együtt, kíváncsi vagyok mi sül ki az egészből.

Akárcsak mint minden sorozatban, itt is akadtak mellékszereplők, akik pár epizód erejéig maradtak, ilyen volt például Lexi, Mariana barátnője, aki összejött Jesus-al. Szerintem jó párost alkottak együtt, éppen ezért sajnálom, hogy végül elment. Mariana is kapott végre egy barátot, Zac-et, ám sajnos elment, miután az anyjáról kiderült, hogy a szörnyű Alzheimer kórban szenved. Az anyát egyébként Romy Rosemont játszotta el, aki a Glee-ben Finn anyukáját játszotta. Végezetül, akit még meg szeretnék említeni, az Garrett Clayton, aki ugyebár együtt játszott Maia-val a Teen Beach Movie-ban, nyílván ez is közrejátszott abban, hogy felbukkant itt Chase szerepében. Az itteni karaktere és a filmbeli karaktere is elég semmitmondó volt, vagyis eddig az szűrtem le a srácról, hogy elsősorban azért alkalmazzák őt, mert jóképű, és nem azért, mert tehetséges.

Értékelés: 9/10.
Egyszerűen fantasztikus, hisz annyira nem hétköznapi témákat dolgoz fel. Ráadásul kegyetlenül valóságos is, hisz sajnos Liam megúszta a börtönt, hiába megérdemelte volna. Apropó, ez a rész annyira igazságtalan volt, hisz ha Callie azt mondta, volna, hogy ő is benne volt, akkor kaphatott volna egy-két évet. Igazságtalan volt, de sajnos valóságos. Az ilyen cselekmények miatt szerettem meg nagyon. Remélem a második évad is tartani fogja ezt a szintet.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés