2014. június 10., kedd

Revenge (Bosszú) S03/2: A harmadik évad második feléről

Frenetikus lett az évad második része.

A harmadik évad showrunner váltással kezdődött, Mike Kelley ugyanis lelépett, a helyét pedig Sunil Nayar vette át, akinek kellett egy kis idő, mire belerázódott, éppen ezért az évad második fele jobbra sikeredett, mint az első, felpörögtek az események, az utolsó 3-4 rész pedig tökéletesre sikeredett. Volt itt azért egy-két olyan fordulat ami nem tetszett, vagy nem értettem egyet vele, de összességében Sunil Nayarnak és író csapatának sikerült megmutatni, hogy ez még mindig az a sorozat, ami annyira megtetszett nekem. Az évadzáróban történt események miatt pedig a folytatásban már nem nagyon lesznek titkok sem.

A Kép alatt Spoileresen folytatom.


Mielőtt bármit is írnék, valamit ki kell emelni: Emily VanCamp nélkül fabatkát sem érne az egész show. Na jó, most lehet egy picit túloztam, de akkor is, annyira jól hozza Emily szerepét, hogy az valami hihetetlen. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyit fog fejlődni az első évad óta. Félre ne értsetek, már az első évadban is elbűvölt a lány, de az amit ebben az évadban alakított, az egyszerűen frenetikus volt. Annyi arcát mutatta meg, hogy az hihetetlen, és természetesen minden helyzetben tündöklött.


Az évadzáró epizód felért egy sorozatzáró epizóddal is, leszámítva egy-két nyitva hagyott szálat. Emily sikeresen végrehajtotta bosszúját, és végső elkeseredettében attól sem riadt vissza, hogy csalinak használja a húgát. A csali mindenesetre bejött, én pedig minden percét élveztem, Conrad börtönbe került. Victoriat pedig őrültnek állította be, aki megtudta, hogy Emily valójában Amanda. Zseniális volt az utolsó jelenet, többször is visszanéztem, ám biztos vagyok benne, hogy Victoria nem sok ideig lesz a zárt osztályon. Amint kikerül, utána viszont elkezdődhet a nyílt harc a két legerősebb karakter között. Már alig várom. Ráadásul Victoria átlépte egy határt, és most már lelkifurdalás nélkül képes ölni. Míg a második évadban azért ölte meg Helen-t, hogy védje családját, addig Aiden-t azért tette el láb alól, hogy megbosszulja Pascal halálát. Aiden halála egyébként nem volt rám semmilyen hatással, sosem szerettem, de nem is utáltam a karaktert, mindenesetre a halála még egy indokkal több volt Emily-nek, hogy végleg bosszút álljon. Illetve ezzel szabad az út Jack számára.


Apropó Jack. Margaux-al való viszonya véget ért, amit nagyon sajnálok, mert jó párost alkottak, ráadásul az ok, amiért szétmentek, eléggé gyenge. Jack most nagy bajban van, hisz Charlotte elárulta a rendőröknek, hogy ő is közrejátszott az elrablásában. Mindenesetre nem különösen aggódok érte, hisz úgysem hiszem, hogy börtönbe kerülne. Ha már Charlotte. Sajnos nagyon nem tudnak vele mit kezdeni, már három éve, pedig nagyon megérdemelne már egy komolyabb szerepet, mert többre lenne ő képes. Akárcsak a bátyja, Daniel sem sok vizet zavart, egészen idáig. Hisz megtudta a teljes igazságot a családjával kapcsolatban, ráadásul képes volt lelőni Emily-t, aztán másra fogni az egészet. Tulajdonképpen Conrad 2.0 kezd lenni, ami mondjuk egy ami még a karakter hasznára is válhat.


Végezetül pedig nem értem, hogy miért hozták vissza David Clarke-ot. Egyáltalán hol volt eddig? És miért nem kereste még fel szeretett lányát? Ezt a húzást nagyon nem csípem, jobb lett volna, ha halott marad, úgy sokkal hitelesebb lett volna a történet. Mindenestre, nagyon kíváncsi vagyok, miképp fogják magukat kimagyarázni az írok, ebből a helyzetből. Azt meg senki se hitesse el velem, hogy Conrad Grayson halott lenne.

Értékelés: 9/10.
Az évad második fele 10/10-es, azonban az elején voltak bukkanók, ezért vonok le egy pontot. Azonban ez a lényegen nem változtat: a Revenge egy nagyon jó sorozat, amit mindenkinek ajánlok, aki eddig még nem kezdett neki. Már nagyon várom az őszt. Nagyon kíváncsi vagyok mit hoznak ki az írók a megváltozott körülmények között.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés