2014. március 2., vasárnap

How I Met Your Mother (Így jártam anyátokkal): Az ötödik évadról

Még mindig nagyon jó.


Az eddigi évadok is jók voltak, de úgy érzem, az ötödik évad rá tudott tenni még egy lapáttal. Egyszerűen minden klappolt. Habár volt egy-két szál, amit szívesen néztem volna tovább is, mégis kialakítottak egy olyan helyzetet a folytatásban, hogy nem bánom, hogy az a szál csak eddig tartott. Hű de nehéz spoilermentesen írni.


Spoileresen folytatom tovább!
 

A szál, amire célozgattam a bevezetőben, az Robin és Barney románca volt. Annyira jól ábrázolták kettejük kapcsolatát, ráadásul nagyon összeillenek. Nagyon jó volt látni, hogy a kezdetleges csak szex hogyan alakul át kapcsolattá. Egy kicsit haragszok az írokra, hogy ennyire hirtelen vetettek véget a kapcsolatuknak, ráadásul nem is értettem velük egyet, hogy miért mentek szét: nekem nem világos, hogy egyik részről a másikra, hogy nyomhatják el egymást, hogy Barney meghízott (persze csak átvitt értelemben), Robin pedig elhanyagolta magát. De aztán mégis megbékéltem a helyzettel, hisz Barney visszatért a régi csajozós énéhez, ami újabb jobbnál jobb poénokat és helyzeteket szült. Ettől függetlenül remélem a későbbiekben még összejönnek.


Végre Ted-del sem volt semmi baj, hisz abbahagyta ez az őrült feleségkeresést, és inkább a tanításra koncentrált, ami nagyon jót tett a karakternek. Most jutottam el arra a pillanatra, hogy nem csak elviselem a karaktert, hanem kezdem megszeretni, ami nagy szó, hisz nem szoktam utált karaktereket megszeretni.


Marshall és Lily még mindig dinamikus duót alkotnak, Lilyt pedig különösen szeretem. Az a "számomra halott vagy" pillanatok fergetegesek, valamint a gondolatbeszédek is. A legjobb pillanat végül mégis az volt, amikor Lily kiakadt, hogy Ted ismét egy idegent vitt a szülinapjára, ahogy minden évben. Ja és itt volt az a rész, amikor Barney-t nem lehetett rossz pillanatban lekapni. :)

Jennifer Lopez vendégszereplése se volt semmi. :)
Végezetül pedig Robin-ról. Szerencsére még mindig nem hanyagolják el azt a tényt, hogy kanadai és ez szokott okozni egy-két jó pillanatot, gondolok itt a kettős állampolgárságú részre is. Ő is nagy karakterfejlődésen ment át, hisz az elején még félt az elkötelezettségtől, az évadzáró előtti részben pedig már képes volt lemondani álmai állását, hogy Frank-el maradhasson. Apropó Frank: érdekes egy figura volt, okozott 1-2 vicces szituációt.
Értékelés: 9/10.
Most egy kis időre jegelem a sorozatot, először megnézem az Internátus hetedik évadát, aztán folytatom tovább a darálást. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés