2014. február 22., szombat

Pilotkritika: Sam & Cat

Nem tetszett annyira, mint anno a Victorious.

Múlthét Vasárnap debütált hazánkban a sorozat, az első részt pedig én is megnéztem. Nem fogott meg annyira a bevezető epizód, mint azt annyira vártam. Erre szokták azt mondani, hogy nagyobb volt a füstje, mint a láng: a promóciók, előzetesek és vélemények alapján sokkal jobbra számítottam. Persze nem győzöm hangoztatni, hogy már rég nem az én korosztályom számára készülnek a Nick-es sorozatok, de akkor is. A napokban megtekintettem ismét a Victorious pilotját, és még mindig ugyanúgy tetszik, mint négy éve! Tehát most arra sem foghatom, hogy idősebb lettem, mert ettől függetlenül a gyerek még megtalálható bennem, ahogy szerintem sokakban. :)


A Továbbiakban Spoileresen folytatom.


Na de térjünk rá az extra hosszúságú bevezető után a konkrétumokra. Az alapsztori a következő: Sam (iCarly) és Cat (Victorious) egy nap találkoznak, majd egy kis kalamajkába kerülnek rögtön. Sam végül egy éjszakára meghúzza magát Cat-nél és Nana nagyijánál, mert csak átutazóban van, végül mégis marad, és Cat-tel együtt bébiszetterek lesznek, mert kifizetődő.


Most pedig a karakterekről illetve a színészekről. Jennette McCurdy és Ariana Grande hozzák a szokásos formáikat, mégsem jött be annyira. Talán azért, mert míg a Victorious-ban Tori-t szerettem jobban, az iCarly-ban pedig Carly-t. Első látásra pedig furcsa volt nélkülük a show. Pedig a folytatásban sem fog megjelenni sem Victoria Justice, sem pedig Miranda Cosgrove. További főszereplő még ugyebár Nana nagyi, aki első látásra nagyon szimpatikus, valamint az a kis vakarcs, aki nagyon irritáló.


Nézettség tekintetében, Amerikában az első rész sok éves rekordokat döntögetett meg, valamint a további részek is szép számokat hoznak, így a csatorna a 20 részes berendelést 40 részre változtatta meg. Ha továbbra is szép nézettséget hoz, akkor sokáig a képernyőn maradhat, lévén, hogy nagyon megfogyatkozott az előszereplős sorozatok száma.

Értékelés: 7/10.
Összességében nem volt annyira rossz, de többet nem tudok adni. A továbbiakban szerintem csak majd később fogom megnézni a sorozatot, egy nagy dara keretében.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés