2013. december 29., vasárnap

Desperate Housewives (Született feleségek): A hetedik évadról

Noha szerintem a sorozat már elérte a csúcspontját a negyedik évaddal, az ötödik évad pedig mély zuhanás volt, a hetedik évad évad egész jó lett.

Már a hatodik évadban kezdett visszatérni a színvonalához, és ez idén sem változott, de már sajnos nincs olyan izgalmas számomra, mint régen. Az évadban Paul rejtélye semmi nem volt. Nem értem, Marc Cherry miért hozta vissza Paul-t, Felicha-t, és Zach-et. A második évadban lezárták a történetüket, erre újra elővették őket. Zach-et sose bírtam és ez most sem változott. Úgy érzem az ő jelenetei csak azért kelletettek, hogy teljen a játékidő. Felesleges volt. Paul-ékon kívül egy új feleség költözött a Lila Akác Közbe, aki próbált jó lenni, mégis úgy érzem, a készítők nem nagyon tudtak vele mit kezdeni.


Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Nézzük sorba a feleségeket:

Bree: 6 éven keresztül hellyel-közel ő kapta a legjobb történetszálakat, de most, nem tetszett. A Keith-es jelenetek számomra töltelék-jelenetek voltak, vagyis tudtam, hogy ilyen korkülönbséggel nem lehet majd tartós a kapcsolat, de amikor behozták Keith fiát a történetbe, az már sok volt. Egyébként helyes volt Bree és Keith együtt, de előre tudni lehetett, hogy nem fognak sokáig együtt maradni. Ez az eddig ismeretlen gyerek dolgot pedig már ellőtték egyszer Tom-nál, nem értem, miért kellett újra előhozni. Keith után jött a nyomozó, Chuck. Chuck és Bree jelenetei viszont tetszettek, de a szerelmi életén kívül semmi nem történt most Bree-vel. Hiányzik mellőle Kathrine, ketten együtt olyan dinamikus duót alkottak. Mióta elment Kathrine, és elvesztette a cégét, Bree nem talál magára. És az írók sem tudnak már neki mit írni, amit igazán sajnálok.

Gaby: Gyerek elcserélés-Mostohaapa: a gyerek elcserélős sztori nem tetszett, nem is értettem, miért Juanita-t cserélték el, de oké, lenyeltem a békát. Viszont amikor újra elvesztette lányát, és nem bírta feldolgozni, az tetszett. Valamint az évad végén megjelent megerőszakoló mostohapa jelenetek is ütősek voltak. Végre Gaby is kapott már egy "felelősségteljesebb" szálat, amiben megmutathatta, hogy nem csak a szépsége miatt került be a sorozatba. Amit viszont nem értek az az, hogy miért kellett eltitkolniuk, elásniuk a holtestet? Hisz Alejandro rátámadt Gaby-ra, Carlos pedig jogosan ütötte le. Nem kellett volna ilyen messzire elmenniük. 

Lynette: Nagyon nem tetszett az amikor az előző évadban kiderült, terhes. Olyan érzésem volt, mintha visszakerültünk volna az első évadban, a gyereket nevelő, de dolgozni vágyó, karrierista anyához. A Tom-mal való veszekedéseknél én szinte mindig Tom-nak igazat, szegény férfi hagyta, hogy a felesége 6 évig elnyomja, de most végül kiállt magáért. Viszont amikor úgy döntöttek, különválnak útjaik, meglepődtem. A készítők ugyanis megtették azt a lépést, ami mindig ott lógott a levegőben: szétszedték Lynette-t és Tom-ot. Remélem a nyolcadik és egyben utolsó évadban jót fog tenni egy kis különlét a párosnak. 

 
Susan: Ebben az évadban, Gabyn kívül kétségkívül Susan kapta a legjobb történetszálat. Az elszegényedtünk-"pornó" szál nagyon jó volt, rengeteget röhögtem rajta. Majd amikor kiderült, hogy vese átültetésre szorult, megkomolyodott a karakter, és ez rengeteg drámai és vicces jeleneteket szült egyben. Tetszett az, hogy csak ő állt ki Paul mellett, és ha már visszahozták Paul-t, akkor talán ezek a jelenetek tetszettek Paul-tól a legjobban. 




Renee: Renee nekem olyan, mint egy Edie 2.0. Persze tudom, hogy sok mindenben különböznek, de Edie is falta a pasikat, igényesen öltözködött, és Edie is félt attól, hogy egyedül fog megöregedni. Ettől függetlenül nem nagyon tudtak a készítők mit kezdeni a karakterrel, remélem, hogy az utolsó évadban ez változni fog.







Értékelés: 7/10.
Az ötödik évadtól sokkal jobb volt, de a negyedik szintjét meg sem közelíti. Sajnálom, hogy a nyolcadik évad az utolsó, de ugyanakkor örülök is, mert ráfér már a feleségekre a pihenő.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés