2013. november 14., csütörtök

Pilotkritika: The Goldbergs

Nagyon nem ez lesz a kedvencem.

Amikor először olvastam a sorozatról, nagyon megörültem, hisz egyébként is szeretem a jó vígjátékokat (bár ennek ellenére nem sok sorozatnak adtam esélyt eddig), na de az, ami a 80-as 90-es években játszódik? Azzal konkrétan le lehet venni a lábamról. Habár azt tisztázzuk, hogy semmi sem fogja überelni Al Bundy-t és a cipőboltját, a The Goldbergs pedig a nyomába sem érhet. Legalábbis az első rész alapján.


Véleményem szerint sajnos rendesen elcseszték a pilotot. Nagyon kevés jeleneten tudtam csak nevetni, egyszerűen nem volt jó, habár hozzáteszem, annyira szörnyű sem volt. A legjobb szó rá az, hogy unalmas. Adok majd még neki esély a nyáron, és meglátjuk mi lesz. Mindenesetre ha nem fog meg a következő kb. két-három rész, akkor számomra kaszálva lesz a sorozat, függetlenül a sorsától.



Spoileresen folytatom tovább: Az alapsztori kb. annyi lenne, hogy van egy család, a Goldberg-ék, és a mindennapjait próbálja bemutatni.  Egyébként megvan benne a potenciál a jó folytatásra, remélem ezt ki is fogják majd aknázni. A legjobb karakter számomra a nagypapa, jó lenne, ha rontanák el. A tinikről annyit, hogy a nővér elég sablonos volt, remélem a továbbiakban őt is megismerjük is egy kicsit, mert most nem sok haszna volt neki. A két fiúról meg most nem írnék, az idősebbik, tizenhat éves engem egy picit irritált, a kisebbikről pedig egyelőre nem nyilatkoznék, nem tudom milyen irányba fog fejlődni.

A színészekről annyit, hogy számomra csak Jeff Garlin volt ismerős, a többi színész nem. De mint már sokszor hangsúlyoztam, ezzel nincs is semmi baj, hisz esélyt kell adni azoknak a színészeknek is, akiket még nem nagyon fedeztek fel. Ha tehetségesek, akkor remélhetőleg fent tudnak maradni a szakmában, ha nem, akkor nincs mit tenni.

Értékelés: 4/10
Hiába látok benne potenciált, én azt értékelem, amit a pilotban láttam, és ez nekem édes kevés volt. Ahogy már említettem, a következő két-három részre még benevezek majd a nyáron, és ha tetszik folytatom, ha nem, akkor pedig szívfájdalom nélkül kaszálom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés