2013. november 9., szombat

Bozsek Márk kiszállt, a ByTheWay visszakerült a versenybe!

Tegnap a Fókuszban Bozsek Márk kijelentette, hogy nem folytatja tovább a versenyt, önként kiszáll!


A magyar X-Faktor 4 éves történetében most először adta fel valaki a versenyt önkéntesen. Mivel egy nagy produkcióról beszélünk, az X-Faktor nem engedheti meg magának, hogy egy héttel hamarabb érjen véget, ezért ma este visszatér a tinik kedvence (és az enyém is), a ByTheWay!

– "Hálás vagyok az embereknek, hogy ennyire szerettek, és kitartottak mellettem. A szívemre hallgattam, amikor meghoztam a döntést" – mondta hallhatóan megrendülten Márk, akinél többet mondott a váratlan és sokkoló helyzetről mentora, Geszti Péter.

– "Márk lejött a főpróba után – ami egyébként jól sikerült – a színpadról. Sétálgatott, aztán derült égből villámcsapásként előállt azzal, hogy nem akarja és nem tudja folytatni az X-Faktort. Nagyon csalódott lettem, mert a legtöbb munkát bele kellett tennem, főleg a lelki oldalon. Sokszor beszélgettünk, hogy miért kellene végigcsinálnia az egészet, de úgy tűnik, nem sikerült rá hatnom. Voltak erre utaló jelek korábban is, elégedetlen volt magával, más versenyzőket többre tartott. Úgy érzem, most jött el az idő, amikor megértettem, nem törhetem össze azzal, hogy az akaratomat rákényszerítem, elfogadtam a döntését" – magyarázta Geszti, aki szerint mentoráltját nyomasztja a megfelelési vágy, ugyanakkor szerinte bőven van hely számára a zenei pályán a műsor után.

Schiwert-Takács László krea­tív főszerkesztő elmondta, Márk döntése után két lehetőség is felvetődött a műsor folytatására vonatkozóan, s hogy a legegyértelműbb variációs lehetőséget vették figyelembe.
– "Lehetne kevesebb versenyzővel folytatni, de akkor nem tartana addig a műsor, ahogy terveztük, ezért azt a döntést hoztuk Herman Péter ­kreatív producerrel és Kolosi Péter programigazgatóval, hogy az utolsó kiesőt, vagyis a ByTheWayt hozzuk vissza. Az X-Faktor szabályai ezt megengedik, ez a logikus megoldás" – mondta Schiwert-Takács, akit nem ért váratlanul Bozsek döntése.

– "Már a múlt szombati adás után el volt szontyolodva. Azt mondta, nem akar senkit cserbenhagyni. Aztán lelkiismeret-furdalása volt, hogy vasárnap nem ő párbajozott, hanem a ByTheWay. Bátor volt azzal, hogy átadta a helyét olyannak, akit magánál jobbnak érzett" – tette hozzá a kreatív főszerkesztő.

– "Nehéz ebben a helyzetben bármit is mondani. Egyelőre nem is találjuk a szavakat" – mondta szűkszavúan Olivér, a ByTheWay tagja.

És most jöjjön az én véleményem:
Tiszteletben tartom Márk döntését, mégis sajnálom, hogy kiszállt. Szerintem ezzel a döntéssel egyik nem titkolt szándéka az volt, hogy a ByTheWay visszakerülhessen a versenybe, amit becsülök Márkban.
Innen is kívánom neki, hogy teljesüljenek a vágyai és álmai, hisz tényleg tehetséges, a hangjával sincs baj, úgyhogy szerintem nem lesz vele semmi baj.


Hajrá ByTheWay!

Forrás /részben/: Blikk

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés