2013. október 27., vasárnap

This Is 40 (40 és annyi) [2012]

Egyszerűen imádtam a filmet. 

Szórakoztató, és könnyed, talán ez köszönhető Leslie Mann-nek és Paul Rudd-nak. Paul Rudd már régóta a kedvenc színészeim közé tartozik, ugyanis már rengeteg filmjét láttam (Felkoppintva, Példátlan példaképek, Honnan tudod?), és ha a filmek nem is annyira jöttek be (gondolok itt a Példátlan példaképek-re), Paul-t jó színésznek tartom. Leslie Mann már kevésbe ismerős nekem, és mint utána néztem, nem is sok filmjét láttam, de a filmjeit mostantól felveszem a képzeletbeli listámra. :)


A film alaptörténete nem egyedülálló, van egy férj és egy feleség, két gyerek, és közeledik a feleség negyvenedik szülinapja, amit mint tudunk, a nők nem szeretnek. Tehát az alapsztoriban nincs semmi különleges, mégis annyira jó volt, hogy például egyszer sem néztem rá az órára, hogy mikor lesz már vége ennek a filmnek, sőt, mikor a vége lett, azt mondtam, hogy bárcsak ne lenne még vége, vagy lenne egy második része. Majdnem minden percén jól szórakoztam. Ami szerintem ritkaság már, hisz annyi vígjáték filmet készítenek, és a legtöbb elég rossz.


SPOILER-esen folytatom: Pete cége romokban, Deb ruhaüzlete pang, két lányuk van, és úton a harmadik. Röviden ennyi a története, de mégis egy jól összeszedett filmet láthattunk. Egyik kedvenc jelenetem a nyitó jelenet volt, amikor Deb megtudja, hogy Pete viagrát vett be, illetve akkor is jót röhögtem, amikor Deb próbája kielégíteni Pet-et, de a 2 lány nem hagyja. De nem volt semmi a drogos alkalmazott sem, aki a szexi kolléganőjére próbálta rákenni a lopásokat. Ami szerintem elhanyagolható lett volna, azok Jason Segel-el jelenetei voltak. Nem láttam sok értelmét. Félre ne értsetek, szeretem őt az Így jártam anyátokkal-ban, de ebben a filmben nem sok keresni valója volt. Ja, és jó volt újra látni Megan Fox-ot is.


Értékelés: 10/10
Nagyon szerethető, vicces film volt, majdnem az egészet végig röhögtem. Ha lesz második része (amit nagyon remélek, de nem hiszem) azt biztos megnézem. Remélem, Ti is adtok neki egy esélyt. Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, és nevetni egy kicsit, akkor ez a film tökéletes választás lesz. :)

Végezetül, egy elég érdekes képpel zárnám soraim. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés