2015. december 27., vasárnap

Tizennégy év után véget ért az RTL Klub sztármagazinja

Manapság nem sok kereskedelmi műsor van képernyőn ilyen hosszú ideje.

Bár a Reflektor ebben a formájában nem 2001-ben vette kezdetét a csatornán, mégiscsak ekkora tehető az indulása, hiszen akkoriban még Találkozások címen ugyan, de teljesen ugyanazzal a tematikával, műsorvezetőkkel és tartalommal jelentkezett az RTL Klub napi sztármagazinja. A kezdetek kezdetekor még még Liptai Claudia és Bartha Sylvia köszöntötte a kedves nézőket, ám 2003-ban csatlakozott a csapathoz Détár Enikő és István Dániel, akik Claudia és Sylvia távozása után még hosszú évekig vezették a sztármagazint, és a 2007-es nagy váltás után is a Reflektor fedélzetén maradtak egészen 2011-ig, így teljes joggal mondhatjuk azt, hogy a nevük szinte egybeforrt a műsorral. Ezt követően előbb Mádai Vivien majd pedig Ada látta el a házigazda szerepét, és gyanítom, hogy Ada még tovább is vezette volna a műsort, ám az élet közbeszólt.

Éveken keresztül Détár Enikő és István Dániel vezette a műsort - Kép forrása: RTL Sajtóklub

A Reflektor utoljára December 23-án volt adásban, 2016-ban pedig nem tér vissza, ahogy két másik RTL-es műsort is nélkülözniük kell a reggeli tévézőknek, hiszen a 8:08 - Minden reggel, illetve az Ízes élet is lekerültek a képernyőrőről. Míg utóbbi esetében Mautner Zsófi maga kérte a műsora megszűnését, addig a 8:08 és a Reflektor esetében a gyártónak köszönhető a vég, hiszen az IKO az utóbbi időben inkább a TV2-nek kezdett el műsorokat gyártani, így mivel az év végével lejártak az RTL-el kötött szerződések, ezeket egyik fél sem hosszabbította meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy Ada mellett Teszári Nóra, Somogyi Zoltán, Mautner Zsófi és Pataky Péter is elhagyja az RTL fedélzetét, hiszen mindannyian a műsort készítő gyártóval álltak szerződésben.

A műsor megszűnésével Ada is távozik az RTL-től - Kép forrása: RTL Sajtóklub

A pletyka pontosabban sztármagazin kedvelők azonban ne szomorkodjanak, hiszen elvileg még januárban elindít a csatorna egy hasonló tematikájú saját gyártású műsort, aminek a háziasszonya nagy valószínűséggel Szabó Zsófi lesz. A színésznő még 2014-ben váltott csatornát, ám az After X véget érte után nem kapott sok felkérést a csatornától, legutóbb a Gyertek át Szombat este pár adásában tűnt fel, ám a jelek szerint 2016 az ő éve lesz!

A Reflektor aka Találkozások tehát tizennégy év után véget ért, ami a tematikájától függetlenül egy kereskedelmi műsorhoz képest igen szép teljesítmény. A Youtube-on egyébként lehet találni pár videót még a Találkozások idejéből, én most ebből kettőt linkelek be, az egyiket itt, a másikat pedig itt találhatjátok.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés