2015. december 16., szerda

Arrow (A zöld jász): Január 3-án itthon is elstartol a harmadik évad!

Ezúttal azonban már a Cool TV-n lesz majd látható a premier epizódok!

Elég érdekes pályát futott be az Arrow az RTL Klub képernyőjén (jobban belegondolva bármelyik The CW-s sorozatra elmondható ugyanez), hiszen az első évad rendkívül sikeres nézettséggel futott a csatornán, éppen ezért az amerikai premiert követően két hónappal, már tavaly januárban bele is kezdtek a második évadba, ami azonban nézettség tekintetében már egyáltalán nem hozott túlságosan szép számokat, ám az RTL becsületére legyen írva mégis kitartott a széria mellett, és egy későbbi időpontban ugyan, de végig leadta a teljes etapot.

Ezek után érthető, hogy egy időre parkolópályára került a sorozat, és csak a Cool TV ismételte az addig leadott epizódokat. A sokadik ismétlésnek azonban most vége szakad, hiszen Januárban végre adásba kerül a harmadik évad is, ami a The CW-n ugyebár a tavalyi tévés évadban futott. Mint már a Facebookon említettem, nem túl nézőbarát időpontot kaptak a premier részek, a szinkronpátiaknak Vasárnaponként, éjfél előtt nem sokkal kell majd a csatornára kapcsolniuk.


A harmadik évad egyébként számomra kissé csalódás volt, hiszen míg a főbb karakterek körül pörögtek az események ezerrel, addig a fő szál, ami természetesen Oliverhez kapcsolódott, engem rendkívül untatott. De nem szeretnék nagy spoilereket elárulni, nyáron már úgyis értékeltem a teljes évadot, aki kíváncsi rá, az ide kattintva megtalálhatja.

Végezetül, íme a Cool TV epizódismertetője az évadnyitó részhez, ami A füstbe ment terv címet kapta:
Oliver rászánja magát, hogy elhívja vacsorázni Felicityt. A randinak azonban hamar véget vet egy robbantás, aminek Oliver volt a célpontja. Az elkövető egy Werner Zytle nevű férfi, aki a Gróf nyomdokába lépve ismét piacra dobja a Vertigo nevű drogot. Felicity egy számítástechnikai boltban helyezkedik el, ahol megismerkedik Ray Palmerrel. A férfi szemet vetett a Queen Consolidatedre, és sikerül is megvennie Oliver elől. Amikor Oliver szembeszáll Wernerrel, váratlan segítséget kap Sara személyében. Ám nem örülhetnek sokáig egymás társaságának.
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png
Arrow (A zöld íjász) - A harmadik évad
Premier: 2016. Január 3. Vasárnap 23:50 Cool TV
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés