Sajnos kénytelen vagyok csökkentett üzemmódba kapcsolni.
Mint azt ahogy már észrevetettétek, mostanában eléggé hektikus módon jöttek az újabbnál újabb frissítések, amire igencsak egyszerű a magyarázat: ebben az egyetemi tanévben sajnos rettenetesen kevés szabadidővel rendelkezem, ami miatt nemhogy könyvolvasásra/film vagy sorozatnézésre, de még cikk és ezáltal kritikaírásra sem nagyon jut idő... Ennek ellenére az oldalt természetesen semmiképpen sem akarom bezárni, mégis csökkentett üzemmódba leszek kénytelen kapcsolni.
Hogy mit is jelent pontosan a csökkentett üzemmód?
A napi frissítést bizonytalan időre felfüggesztem, és ezentúl az új posztok kétnaponta várhatóak majd, vagyis pontosabban Hétfő-Szerda-Péntek-Szombat és Vasárnap esténként.
Nemcsak az időpontokban lesz változás, hanem tulajdonképpen a tartalomban is!
A terveim szerint a sorozatokkal kapcsolatos hírek mellett a filmek illetve könyvek világába is elkalauzollak majd benneteket, azaz szó lesz majd a még készülő vagy éppen már megjelenő stádiumban lévő alkotásokról is. Mindemellett pedig a kritikák sem fognak eltűnni, csak ezentúl a zene és különböző televíziós műsorok is valószínűleg nagyobb hangsúlyt kapnak majd. Elvégre itt az ősz, a kereskedelmi csatornák pedig csak úgy ontják magukból a saját gyártású tartalmakat. Amikre pedig benevezek, azokról kritikák is születni fognak majd! :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése