2015. szeptember 29., kedd

Sztárban sztár 2015: Az első adásról

Meglepően jól teljesítettek a versenyzők!

Múlthét Vasárnap elstartolt a Sztárban sztár harmadik évada, amelyen én rettenetesen jót szórakoztam. Mondom mindezt úgy, hogy az idei etaphoz kissé kétkedve álltam neki, hiszen egy részt nem tetszett a zsűritagváltás, másrészt pedig a versenyzőkkel kapcsolatban sem voltam túlságosan megelégedve, hiszen túlnyomó részt eddig az RTL-hez köthető arcokkal sikerült megtölteni a show-t... Ennek ellenére tehát az első adásban látott átváltozásokkal a legtöbb esetben megvoltam elégedve, Janza Kata kiesését pedig nagyon sajnálom.

Gáspár Laci előadásán is nagyokat kacagtam - Fotó: TV2 Sajtószoba

Nem fogok ódákat zengeni, egyes előadók produkciói korántsem voltak tökéletesek - Csobot Adélnél például számomra hiányzott az énekhang, de Bebétől is többet vártam volna, igaz nála kissé enyhítő körülmény a hangszálgyulladás - mégis hangulatilag tényleg olyan érzésem volt, mintha egy házibulit néznék. :) Imádtam Rácz Gergő, Wolf Kati és Janza Kata átváltozásait, mégis a legjobban és egyben a legnagyobb meglepetést számomra Baby Gabi hozta, egyszerűen brutálisan eltolta Zalatnay Sarolta slágerét, és még az sem zavart, hogy közben Cini is becsatlakozott a dalolásba. Ez a lépés egyébként meglehetősen merész, hiszen az eredeti előadó mellett a versenyző eltörpülhet vagy esetleg jobban látszanak a különbségek, tavaly például volt is erre példa, de már nem emlékszem, hogy pontosan hol, jelen esetben azonban csak mégjobban élveztem a duett részeket.

A harmadik széria zsűrije - Fotó: TV2 Sajtószoba

A zsűri felé kanyarítva a szót, a személyes kedvencem Hajós András sajnos már nincs jelen, így én tulajdonképpen hiányoltam is az ütős beszólásokat az első adásban. A veteránok, vagyis Bereczki Zoli, Liptai Claudia és Majka hozták a szokásos formájukkal, amikkel nincs is semmi probléma, Havas tanár úrra azonban konkrétan rá sem ismertem! Nem szeretném ezúttal túlságosan véleményezni az értékeléseit, hiszen mégiscsak most debütált ebben a szerepben egy ilyen típusú műsorban, annyit azért mégiscsak elárulnék, hogy az eddigi munkássága után egy meglepően más arcát mutatta meg, amit egyelőre nem tudom, hogy ez pozitívum-e vagy sem.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Végezetül érdemes megemlíteni az újfajta szavazási rendszert is, a telefonos-ingyenes-applikációs szavazást ugyanis csakis díjazni tudom. Kicsit mérges is vagyok a stábra, hiszen a Rising Star alatt már igazán kitapasztalhatták volna a rendszert, éppen ezért nem kellett volna állandóan lefagynia, én például az első öt előadó alatti szavazási próbálkozásokat fel is adtam, végül csak az utolsó megnyitásnál tettem le a voksomat Rácz Gergő mellett. Az állandó lefagyás miatt egyébként nem is csodálom, hogy maga Janza Kata is kissé megkérdőjelezi a rendszert, hiszen valószínűleg nem csak én maradtam le az előadásának szavazásáról...

De nézzünk inkább előre: a Sztárban sztár harmadik szériája tehát kezdetét vette, az első átalakulások pedig nekem bejöttek a maguk módján, így természetesen Vasárnap este ismét a tévé képernyője előtt leszek, remélem a folytatás is legalább annyira jó lesz, mint amit már megszokhattunk. :) 

Fotó: TV2 Sajtószoba

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés