2014. november 14., péntek

November 29-én véget ér a TV2 riportmagazinja, a Napló

17 év után véget ér a csatorna egyik legjobb műsora.

Sajnos már akkor lehetett sejteni, hogy nem sokáig lesz már képernyőn, mikor áttették Szombat délutánra. A csatorna közleménye szerint közös döntés volt, vagyis a stáb sem vállalta tovább a kialakuló körülmények között, azonban szerintem jobban belejátszott az a tény, hogy egy nem túl nézett műsorsávba került, ahol nem éri meg saját gyártású műsort premierbe adni. Akármi is állt a háttérbe, a lényegen nem változtat, véget ér a Napló, ami számomra nagy szívfájdalom, mert nagyon szerettem a műsort, igaz az elmúlt két évben elég kevés adást láttam, azelőtt viszont rendszeres nézője voltam, hiszen tényleg olyan témákat dolgozott fel, amikkel igenis kell foglalkozni.

 
Ám amióta ez a Reklámadó bejött, és a TV2-t is eladták, érezhető volt, hogy a csatorna úgymond "politika barátabb" lett, így eltűntek az olyan jó kis riportok, amik a politikusokkal foglalkoztak, legalábbis szerintem. A kedvenc riportjaim a Pimasz uras riportok voltak, Papp Gergő nagyszerűen állt a dolgokhoz, nem véletlen, hogy ma is a saját gyártású műsorában ott van a Pimasz úr kifejezés, annyira rá ragadt már. :)

Az Origó többször is foglalkozott már a műsor nézettségével, ha van egy kis időtök, érdemes belekukkantani, mert valóban érdekes cikkek, ezekből tökéletesen látszik az is, hogy miért ér véget a műsor. A cikket itt találhatjátok, itt pedig konkrétan az összes cikk fellelhető, ami a Naplóval kapcsolatos.

November 29-én tehát egy korszak ér véget a TV2-nél, az utolsó adásban pedig az ígérték, a szerkesztők méltó módon fognak elbúcsúzni a műsortól. Remélem azért, hogy nem végleges ez a búcsú, és a későbbiekben visszatér majd még a műsor valamilyen formában, mert igenis szükség van ilyen műsorra, amiben idézem "számtalan érdekes témát, különleges sorsot, példás életutat és megható történetet mutattak be". A visszatérésig pedig ott van az RTL-es Házon kívül, ami részben hasonló témákkal foglalkozik.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés