2014. augusztus 25., hétfő

Enlisted: Az első évadról

A végére egész megkedveltem.

Az egyik legjobban várt újonc volt. Gondoltam, jó szereplők, érdekes történet, ez csak jó lehet. Egy valamit szögezzünk le: a sorozat nem akarta megváltani a világot, csupán szórakoztatni akart, ez pedig sikerült is, hisz sok vicces jelenet volt benne. De nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy történetileg nem nagyon haladtunk előre, valamint a mellékszereplőket sem ismertük meg jobban, amit nagyon sajnálok, mert eléggé érdekesek voltak. Körülbelül egy hete fejeztem be a sorozatot, és nem tudok egy kiemelkedő dolgot sem mondani, ami lássuk be, eléggé minősíti a sorozatot.

A Kép alatt Spoileresen folytatom tovább.




Nagyon epizodikus volt, vagyis bárki bekapcsolódhat bármikor, alig épülnek egymásra a részek. A FOX nagyon mostohán bánt a sorozattal, nem is csodálom, hogy nem volt nézett, hiszen összevissza adták le a részeket. Hiába nem épültek túlzottan egymásra a részek, ez nagyon zavaró volt. Egy nagyon jó példa rá, hogy Derrick a negyedik részben hazahozatja a barátnője, Erin volt férjét, kedveskedve Erin gyerekének, holott az egyik későbbi epizódban kezdenek összeismerkedni. Ez így nagyon logikátlan volt. Másik kitűnő példa: a főtörzsőrmester felettesét az egyik részben Pete csapata kikészíti, és a következő részben érkezik meg a bázisra. Ha már szóba került Derrick, nagyon szimpatikus volt a karakter, pont amiatt, hogy sokszor elég negatívan állt neki a dolgoknak. Az öccse, Randy hülyeségei pedig sok vicces pillanatot okozott, bár egy-két helyzetnél már túl erőltetettnek látszott.



Bár a Pilotkritikában reméltem, hogy jobban megismerjük majd a mellékszereplőket, sajnos ez nem jött össze. Megtudtunk róluk egy-két információt, de túlzottan egyikükkel sem foglalkoztak. A mellékszereplők itt valóban mellékszereplők voltak, és csak nagyon ritkán kaptak lehetőséget a bizonyításra, ami tényleg sajnálatra méltó, mert a legtöbb nagyon jó volt. A kedvencem egyértelműen Robinson volt, a mexikói stílusával nagyon szókimondó volt. Az egyik részben, mikor megjelent a bundában, szakadtam a röhögéstől. A Robinson-Park-Jill trió pedig nagyon jó volt, több jelenetük is lehetett volna. Az első részt látva, azt hittem, hogy Pete és Jill tutira összejönnek, nos ez nem valósult meg, bár szerintem, ha a kapott volna folytatást a sorozat, előbb-utóbb összejöttek volna. Akit még mindenképpen meg szeretnék említeni, az a főtörzsőrmester, aki szokatlanul közvetlen volt a beosztottjaival, na meg eléggé komikus. De ez egy vígjátéksorozat, így nincs min csodálkozni. :)

Értékelés: 6/10.
Minden hibája ellenére, megszerettem a sorozatot, mert tényleg tele volt vicces pillanatokkal, így nagyon sajnálom, hogy véget ért. Sőt azt vettem észre, a vége felé kezdett nagyon magára találni a sorozat, az utolsó részek sokkal jobban bejöttek. Tényleg elnéztem volna az ökörködésüket még legalább egy évig, hisz a sorozatot nézve kikapcsolódtam, és nem gondolkodtam. Az alapvető hibák mellett azonban nem tudok elmenni, ezért kapott egy erős hatost. És csak az egyszerűség kedvéért: a rossz sorrendben leadott epizódok miatt nem vontam le pontot, hisz ez nem a sorozat hibája volt, bár az élvezhetőségi faktort kétségkívül rontotta.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés