2014. augusztus 27., szerda

Reign (Az uralkodónő): Az első évadról

Egyszerűen frenetikus volt.

Nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem a sorozatot. Az alaptörténetből ítélve azt gondoltam, hogy ez nagyon nem az én sorozatom lesz, aztán mivel The CW sorozatról beszélünk, ezért az esélyt természetesen megadtam neki a bizonyításra, és nagyon is tudott vele élni. Annyira, hogy kijelenthetem, amit eddig láttam 2013/2014-es újoncok közül, magasan a Reign a legjobb. Egyszerűen tökéletes. Tele van drámai fordulatokkal, karakterfejlődésekkel, kitűnő szereplőkkel és színészekkel, valamint a látványvilágára sem lehet panasz. Az pedig külön dicsérendő dolog, hogy a szerelmi háromszöget az évad második részére elvetették, és ettől volt igazán jó, hisz lássuk be, egy CW-s sorozat sem tudja kezelni ezeket a szerelmi háromszögeket.

Spoileresen folytatom a Kép mögött.


Mielőtt rátérnék a lényegre, egyvalamit szeretnék kiemelni: a sorozatnak a női szereplők az aduászai. A férfiak megbújhatnak mögöttük. A legjobb karakter egyértelműen Catherine királynő volt, tele volt meglepetésekkel, egy igazi gyilkoló gépezet, aki bárkit képes eltenni láb alól, ha az érdekei úgy kívánják. Azonban még sem lehet utálni, hisz a legtöbbet a családja érdekében teszi, illetve vannak jó tulajdonságai is. A Catherine-Mary közös jeleneteket pedig nagyon élveztem. Nagyon jó a dinamika a két karakter között. Adelaide Kane kitűnő választás volt a skót Mary királynő megformálására, ami pedig a karakter illeti, nagyon nagy karakterfejlődésen ment keresztül, ráadásul teljesen érthető okokból. Kicsit azt értem, hogy szinte olyan, mint Catherine lehetett fiatalon, sok a hasonlóság kettőjük között, de eddig Mary csupán egyszer volt kénytelen megöletni valakit, azért, hogy segítsen az édesanyján. Kíváncsi vagyok, átlépik-e azt a határt, hogy idővel könyörtelenül és lelkiismeret furdalás nélkül lesz-e képes ölni. Mindkét variációt megérteném.


Ahogy már sokszor írtam, a szerelmi háromszögeket, pláne egy CW sorozatban, hisz annyi rossz példa volt már, de itt kifejezetten hiteles volt. És az, hogy az évad második felére lezárták, ezért jár egy hatalmas pacsi a készítőknek. Az elején én annak drukkoltam, hogy Mary Bash-al maradjon, ám beláttam, hogy sokkal jobb párost alkot Francis-sal. Az a fordulat, amikor az őrült Henry király Bash-hez adatta Kenna-t, nagyon jó volt, ráadásul idővel nagyon jó párossá kezdtek fejlődni. Ha már Kenna, nagyon megkedveltem a karaktert, ahogy Mary összes udvarlányát is, Lola sokáig elég unalmas volt, ám az, hogy lefeküdt Fransis-sal, és ráadásul még gyereket is vár tőle, kapott egy jó szálat.

A férfi karakterek közül, egyértelműen Henry király vitte a pálmát, aki akkor hozta a legjobb formáját, mikor elkezdett megőrülni. Jó kis bonyodalmakat okozott ezzel, az elején pedig Catherine rendkívül jól uralta a helyzetet, ezért is mondtam, hogy ő a legjobb karakter. Őrült Henry uralkodásának végül a fia vetett véget, hisz halálosan megsebesítette. Kíváncsi vagyok mennyire lesz ez hatással Francis további cselekedeteinek. Az évadzáró epizódban kitört a pestis, aminek köze lehet a vérerdőben történtekhez - erről még nem is írtam, pedig ez is egy egész jó szál volt, tele rejtéllyel, ezért sem ártott volna írnom, róla, de van egy olyan érzésem, ez a szál még tovább fog bonyolódni a második évadban, így akkor majd írok róla - Francis pedig elhagyta a kastélyt, hogy megmentse Lola és gyereke életét.


Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban, hisz ha a történelmi hűséget nézzük, Francis-nak hamarosan meg kell halnia, akár meg is hallhatna a pestisben (figyelmen kívül hagyva, hogy valójában fülgyulladásban halt meg), vagy innentől eltekinthetnék a történelmi hűségtől, és más irányt vehetne a sorozat, amelyben Mary és Fransis sokáig együtt lesznek. Én ennek örülnék a legjobban, de meglátjuk majd, hogy az írók hogyan döntenek végül.

Értékelés: 10/10.
Akárhogy is lesz a folytatásban, az első évad elképesztően jó volt, így kiérdemli a maximális 10 pontot. Bár igaz, hogy a nyárnak pár nap múlva vége, de ha valaki most nekiáll a pilot megtekintésére, biztos vagyok benne, hogy pár napon belül ledarálva ezt a 22 epizódot, annyira jó. Én például három éjszaka (!) alatt végeztem vele, az már más kérdés, hogy másnap olyan voltam mint egy zombi, a kevés alvásnak köszönhetően. :)

2 megjegyzés:

  1. Szia! Szuper kritika! Nem lenne baj, ha kitenném egy részletét az oldalamra? Természetesen a forrást feltüntetve. :)
    reign-the-series.gportal.hu
    Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Természetesen nyugodtan kiteheted. :)
      És köszönöm a dicséretet. :)

      Törlés

Keresés