2014. április 15., kedd

Dana Davis a Glee-ben

A múltheti epizódban ismerős arc tűnt fel a sorozatban.


Lehet másoknak nem túl ismerős, én is csak azért ismertem fel őt, mert nemrég láttam a 10 Things I Hate About You (Tíz dolog, amit utálok benned) c. sorozatot, melyről egyébként kritikát itt olvashattok. Egy szó mint száz, nagyon szerettem a Dana által megformált Chastity-t a sorozatban, így természetesen örülök, hogy viszont láthatom. A Glee-ben egyébként Mercedes egyik háttérénekesét alakította, egyelőre még nem tudni a folytatásban visszatér-e vagy sem.


A Glee folytatásáról annyit, hogy jót tett a sorozatnak, hogy elhagyta Lima-t, azonban sajnos nem olyan tökéletes, mint lehetne. Sok kritikát olvastam a sorozattal kapcsolatban, és egyetértek azzal, hogy nagyon epizodikus lett, vagyis egy részben elővesznek egy témát, hellyel-közel lezárják a végén, a későbbi részekben pedig fel sem említődik az adott téma. Pedig ha egy kicsit jobban foglalkoznának vele az írók, sokkal jobb is lehetne.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés