2014. március 29., szombat

Teen Wolf (Farkasbőrben) S03/2: A harmadik évad második feléről

Kicsit csökkent a minőség.

Véget ért a harmadik évad, ami sajnos minőségileg romlást hozott, bebizonyosodott, hogy nem tudnak 24 részt megtölteni olyan tartalommal, ahogy tették azt eddig 12 résszel. Valószínűleg erre a készítők és a csatorna is rájött, ezért a negyedik évad újra csak 12 részes lesz. Remélhetőleg vissza fog térni a minőség, és bár a folytatásra majd várni kell majd közel 1 évet, nem fog érdekelni. De térjünk vissza a harmadik évad második felére.


A Kép alatt Spoileresen folytatom.


Ez a Nogicune szál nem nyerte el a tetszésemet. Tele volt unalmas, időhúzó jelenetekkel. Sokszor csak nagyon nehezen tudtunk eljutni egyről a kettőre. Az évadzáróban pedig ahogy kb. 2 perc alatt elbántak vele, felnevettem, hogy most komolyan ezért kellett ennyi ideig húzni az időt, hogy aztán ilyen könnyen elbánjanak vele? Visszatérve az időhúzásra, néhol nekem az volt az érzésem, hogy még az írók sincsenek tisztában azzal, hogy most mi a cél.


A finálé előtt meglépték azt, amit álmomban sem gondoltam volna: Allison meghalt. Igaz Jeff Davis már korábban mondta, hogy távozni fog egy alapszereplő, azt hittem, hogy Stiles lesz az, amit valljunk be megérdemelte volna. Hiába szeretem Stilest és Dylant is, amennyi ember meghalt miatta, teljesen jogos lett volna, hogy megöljék. Habár azt írtam az előző kritikámban, hogy Allison néha idegesít, ettől függetlenül szerettem, mindenkivel jóban volt. Az igaz, hogy ebben az évadban fájóan hanyagolták, akkor sem gondoltam volna, hogy meg fogják öletni. Tudom maga Crystal Reed kérte, de akkor is. Nagyon meghatóra sikeredett az a bizonyos jelenet, egészen addig, míg az a bizonyos mondat el nem hagyta a száját. Nem értem, hogy szerethette Scottot, mikor kb. két résszel előtte összefeküdt Isaacal.


Ha már Isaac. Allison melett ő sem fog visszatérni a folytatásban, ahogy az ikrek sem: Aiden meghalt, Ethan pedig elhagyta a várost. Örömhír viszont, hogy Kira maradni fog. Ő az egyetlen pozitívum ebben az évadban, nagyon megkedveltem a lányt. Az utolsó részben érkezett egy nagy visszatérő is: Kate Argent, Allyson nagynénje. Kiderült ugyanis, hogy Dereknek és Peternek nem sikerült megölniük, pont ellenkezőleg, átváltoztatták. Habár nekem ez nem világos, hisz ahogy megölték az első évad végén, nem úgy tűnt, hogy bárhogy is túlélheti. Reméljük erre is választ kapunk majd a negyedik évadban.


Értékelés: 7/10.
Ezt az egész évadra adtam, az évad második fele kb. 6/10. Nagyon bízok benne, hogy a negyedik évadban visszatér majd a minőség.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés