2014. január 25., szombat

The Vampire Diaries (Vámprínaplók): 500 Years of Solitude (5x12) [100.rész]

Végre, egy egész jó epizód!

Hatalmas mérföldkövön van túl a sorozat, ugyanis tegnap este adásba került a bűvös századik epizód, ami valljunk be, kevés sorozatnak szokott sikerülni. Nem mondanám azt, hogy a Vámpírnaplók 100 %-osan megérdemelte ez a "kiváltságot", hiszen a frenetikus első két évadot egy olyan harmadik évad követte amiben már voltak kisebb hibák, de a negyedik évad katasztrofálisra sikeredett. Az ötödik évad első feléről már írtam egy kritikát, a Silas rész nem jött be, az Agustine vámpír szál viszont igen, de azt elég hamar lezavarták, mindenesetre az előkerülő képek alapján ezt még nem zárták le teljesen, aminek örülök. Na de most már beszéljünk a jubileumi epizódról.


A továbbiakban Spoileresen leszek.

A rész tulajdonképpen Katherine haláltusájáról szólt, aminek keretében kaptunk egy pár visszaemlékezős jelenetet, na és persze sok régi szereplő visszatért, köztük két Originals vámpír is. Katherine végül szerencsére nem halt meg, aminek persze nagyon örülök, és végre remélem egy időre megszabadulunk Elena-tól is a csavarnak köszönhetően, ami egyébként már nekem is rég eszembe jutott, hogy ezáltal nem kell nélkülöznünk kedvenc vámpírunkat, és nem is egy másik színésznek kell eljátszani, hiszen valljuk be, senki sem tudná úgy eljátszani, ahogy Nina Dobrev teszi. :)


Az Originals vámpírok visszatértéséről annyit, hogy nagyon felesleges volt Klaust és Rebekaht visszahozni, ráadásul nem értem, ha ők ketten visszatértek, akkor Elijah miért nem? Jó tudom, Damon elhitette Katherine-el, de valójában nem tért vissza, pedig neki aztán több köze volt a vámpírlányhoz, mint mondjuk Rebekahnak. Klaus és Caroline közös jelenetei egyébként nem voltak rosszak, de nem értem miért kellett ezt most megint felhozniuk. Rebekah "ajándéka" Matt-nek, meg... Mikor fogják már végre megölni Tylert? Persze ez csak költői kérdés, hisz tudjuk, hogy úgysem fogják ezt meglépni. Bezzeg Jennat és Alaricot szívfájdalom nélkül megölték.

Ha már Jenna és Alaric. Nagyon örültem a visszatérésüknek, ilyenkor mindig észreveszem mennyire hiányoznak a sorozatból, ahogy John is. Nagyon tetszett, ahogy Damon játszadozott Katherine-el. Habár Jenna (ha minden igaz) már békére lelt, így őt kevésbé lehet már ténylegesen visszahozni, de Alaric még mindig szellem, így többször is visszatérhetne. Vicky visszatérése annyira nem izgatott, habár nem volt rossz őt is viszontlátni.


Hogy mit várok a folytatásban?
Katherine időzzön elég sokáig Elena testében, így Elenat egy ideig ne lássuk. Ja, és remélem az Agustine szál is pörögni fog ezerrel, valamint kezdeni fognak valamit például Caroline-nal is, mert mostanában eléggé elhanyagolták.

Értékelés: 7,5/10
Összességében tetszett az epizód, és a végén a fordulat is. Úgy érzem, ha jól keverik a lapokat, és Julie Plecet a kispadra ültetik, akkor van remény a sorozat számára! Ha az első két évados minőség már nem is, de a harmadik évados még mindig visszatérhet. Nagyon reménykedek benne, ha már nem tudom kaszálni. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés