2016. január 7., csütörtök

Január 20-án tér vissza A Grace klinika a kilencedik évadjával az RTL képernyőjére!

Végre itthon is folytatódik a sorozat.

Emlékszem anno igen szép számokkal futott a Grey's Anatomy az RTL Klubbon, aztán a nézők valamiért egyre inkább elpártoltak a sorozattól, annak ellenére, hogy a minőség véleményem szerint egyáltalán nem csökkent évadról-évadra. A nyolcadik évad sajnos már csatornaátlag alatt teljesített, éppen ezért valamilyen szinten érthető, hogy 2013 nyara után miért is küldte a vezetőség parkolópályára a sorozatot.


Nos, a Sorozatwiki információi szerint folytatás már régóta tervezett volt, ám valamiért mindig elhalasztották a premiert, egészen mostanáig, hiszen ha minden jól megy, akkor a kilencedik évad egészen pontosan két hét múlva hazánkba is elérkezik. A premierre Január 19-én Kedd este, kicsivel éjfél után, 0:10-kor kerül sor, vagyis tulajdonképpen már Szerdai premierről beszélünk, és nagy valószínűséggel a további epizódok is ekörül fognak majd kezdődni.

A kilencedik évad rögtön egy érzelmileg kemény epizóddal indít, hiszen az évadnyitó részben a rajongók kénytelenek búcsút venni Dr. Mark Sloantől, aki még a repülőgép balesetben szenvedett szenvedett olyan sérüléseket, amelyek következtében lélegeztetőgépre kerül...

A továbbiakban az RTL Sajtóklubról származó rövid szinopszis olvasható a teljes évaddal kapcsolatban, végezetül pedig az első rész rövid ismertetőjét is elhoztam nektek.

A kilencedik évadról:
Mark tragikus távozásával az egész kórház hangulata gyökeresen megváltozik. A fiatal rezidensek számára elérkezett a nagy lehetőség. Ám mindannyian úgy érzik, hogy túl korán jött és túl nagy árat fizettek érte. Cristina is egyre biztosabb benne, hogy az ő helye Owen, Meredith és Derek mellett van.

Az évadnyitó epizódról: 9x01 - Jöttem, láttam meghaltam
A repülőgép-katasztrófa mindent megváltoztatott. Cristina Minneapolisba költözött, Alex még mindig a Hopkinsra készül. Derek a sérülése után újra próbál műteni, de kudarcot vall. Az orvosok arra készülnek, hogy Markot - kérésének eleget téve - lekapcsolják a gépről és hagyják meghalni. Owen felkeresi Aprilt, hogy visszahívja Seattle-be gyógyítani. Arizona életben maradt, de Callie-nek le kellett vágnia a lábát, hogy megmentse az életét.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés