2015. március 13., péntek

Glee: TOP 5 zene az első évadból

Egy hét múlva vége a sorozatnak.

Sajnos vészesen közeledik az a bizonyos Március 20-a, amikor is a Glee egy dupla epizód keretében elbúcsúzik hűséges nézőitől. Már várom is meg nem is a Jövőhét Pénteket. Egyrészről kíváncsi vagyok mit hoztak össze a készítők az utolsó két részre, másrészt viszont utána már nem lesz több új rész, ami rendkívül elszomorít. A finálé előtt még jönni fogok egy kritikával, melyben a hatodik évad epizódjairól mondom el a véleményemet, addig azonban arra gondoltam, hogy sorra megyek évadról-évadra, és elárulom nektek, melyik voltak a TOP 5 kedvenc zeném.

Már most nagyon nehéz volt választanom, hiszen rengeteg számot megszerettem az első évad folyamán is, ám ezt az ötöt már szó szerint rongyosra hallgattam, ezért hoztam el nektek a következő szerzeményeket. :)

#5. New Directions - Imagine

A stúdióverziót is nagyon szeretem, de legjobban mégis a részben elhangzott változat üt, amikor is a Haverbrook School siket kórusával együtt adják elő a a dalt, jelbeszéddel együtt. Annyira egyszerű az egész, mégis nagyon megható a két kórus közötti összhang, a gesztus.




#4. New Directions - One

A One esetében is a részben elhangzott változat a jobb, amikor is Rachel a szám elején és a végén azzal a sráccal énekel, aki egy baleset következtében melltől lefelé teljesen lebénult. Magát az eredeti számot is nagyon szeretem, mégis így az egész annyira ütött. Teljesen megható volt az egész, amikor Rachel a végén egy könnycseppet elejtetett... Ezért is haragszom annyira Ryan-ékre, amiért egy ennyire brutál jó első évadot után mennyire kétes folytatások követtek.




#3. New Directions - Keep Holding On
Csakúgy mint az előző két esetben, a Keep Holding On is különleges a történet szempontjából, hiszen ekkor derült ki Quinn terhessége az iskola diákjai számára, ami után ugyebár már nem Quinn volt a legnépszerűbb diák. De egyébként magát a számot is nagyon szeretem, nem beszélve a New Directions összetartó erejéről, amit a későbbiekben már többször is hiányoltam. Azt hiszem a nyáron újra fogom nézni az első évadot. :)




#2. New Directions - Somebody to Love
Mindig is szerettem a Sectionals/Regionals részeket, és emlékeim szerint a Somebody to Love is az egyik ilyenen hangzott el, de javítsatok ki, ha tévedek. :) Alapjáraton szeretem a Quinn dalt, Rachel és Finn kvázi duettjében pedig, ha lehet ilyet mondani csak még jobban megszerettem.



#1. New Directions - Don't Stop Believin
A TOP 1 nem is lehetne más, mint a Don't Stop Believin, amit már annyiszor hallhatunk már, mindig már felállásban. Mindegyik változat más miatt volt jobb, mint az előző, a legjobban mégis a legelsőt szerettem, amit még a pilot végén adott elő, az akkor még hat delikvensből álló csapat.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés