A show már másodjára ússza meg a kaszát.
Ma reggel igen meglepetten olvastam a hírt miszerint a The CW berendelte a BATB negyedik évadát, holott még be sem mutatták a harmadikat! Már tavaly is csodálkoztam, amiért nem kapott kaszát a második évad után, hiszen rendkívül gyenge nézettséget produkált, éppen ezért debütál csak nyáron a harmadik évad. Bár nagyon váratlanul ért a hír, valahol aonban mégis érthető, hiszen koprodukcióban készül, így a gyártási költségek egy része nem a csatornát terheli, valamint Mark Pedowitz, a network elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy a jövőben a nyári időszakokban is aktívak szeretnének lenni. Ezek szerint a BATB lesz az egyik biztos nyári sorozatuk...
Ami engem illett, még egyetlen egy epizódot sem láttam még a sorozatból, így nem tudom, hogy tényleg sokat zuhant-e a minőség az első és a második évad között, mindenesetre igazságtalannak tartom, hogy a néha jobb számokat produkált The Tomorrow People-t vagy a Carrie Diaries-t szívfájdalom nélkül kaszálták tavaly, addig a BATB már másodjára ússza meg Damoklész kardját. Ezek után kíváncsi vagyok, milyen nézettséggel fog majd futni a harmadik évad.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése