2014. december 22., hétfő

X-Faktor 2014: Tóth Andi vitt mindent

Több szempontból is történelmet írt.

Tegnap este lezajlott az X-Faktor fináléja, ami egy időben volt a Rising Star-al, én egyébként utóbbit néztem, a nagy többség azonban az RTL Klub tehetségkutató műsorát választotta. Természetesen ma délelőtt visszanéztem a műsort, és azt kell, hogy mondjam, hogy az utolsó adásban egy kicsit visszatért a régi feeling. Ez nem azt jelenti, hogy ismét rendkívül izgalmas volt, hiszen már az elején lehetett tudni, hogy ki lesz a győztes, mégis a három finalista nagyon jó számokat adtak elő.

A tisztalaposoknak köszönhetően idén a 12 versenyző helyett 13 versenyzővel indult el a műsor, így az utolsó adásban a TOP 2 helyett a TOP 3 vett részt, a műsor felénél pedig kiderült ki végzett harmadikként. Az X-Faktor Benji számára ért véget, így Tóth Andi és Horányi Juli küzdött tovább a fődíjért.

Bár többször is mondtam már, hogy én bárki győzelmének örülnék, hiszen mindannyian tehetségesek, mégis mikor kiderült, hogy a 15 éves Tóth Andi vitt mindent, rájöttem, hogy Horányi Juli győzelmének jobban örültem volna. És, hogy miért is? Legfőképp azért, mert Andi még nagyon fiatal, és több lehetőség van számára, míg Julinak már sokkal több tapasztalata van minden téren, és rendkívül becsülöm benne az alázatosságot. Nem utolsó szempont pedig, hogy a győztesdalt is jobban, hitelesebben adta elő, mint Andi.

De a nézők döntöttek, és az előbb felsorolt tények nem jelentik azt, hogy nem örültem Andi győzelmének, csupán azt, hogy Juli egy picikét jobban megérdemelte volna.

Fotó: RTL Sajtóklub/Kovács Tamás | Gratulálok Andi
Az egyre csökkenő nézettség ellenére jövőre ismét lesz X-Faktor, őszintén bízom abban, hogy jövőre is nagyon jó hangok kerülnek majd be az élő adásokban, azt pedig nagyon remélem, hogy Gwendolin ismét megpróbálja majd. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés