2014. november 1., szombat

Nagy visszatérések Barátok közt

Több régi karakter is visszatér.

Múlthét Vasárnap ünnepelte a sorozat a 16. születésnapját, Hétfőn pedig tartottak is egy kis Sajtótájékoztatót, amelyben természetesen megemlítették, hogy televíziós történelmet írtak azzal, hogy 16 éve folyamatosan jelen van a magyar sorozat, továbbá, Kalamár Tamás a producer elárulta, hogy néhány rég nem látott karakter ismét felbukkan majd a Mátyás Király téren, rövidebb-hosszabb ideig, akik megbolygatják majd a Berényi, Kertész illetve Novák család életét.

Fotó: RTL Sajtóklub
Kedd este debütált Gubík Ági a sorozatban, mint Berényi Ágnes, Attila testvére, Miklósnak pedig féltestvére, aki egy vérbeli intrikus, tökéletes Berényi, hiszen semmilyen eszköztől sem riad vissza, ha a céljai eléréséről van szó, így az biztos, hogy feltűnésével jelentősen felkavarja a Mátyás király tér és a Berényi klán tagjainak az életét. Ági huzamosabb ideig jelen lesz a sorozatban, valószínűleg állandó szereplői státuszt kapott. És ha ez nem lenne elég, nem egyedül érkezett, hiszen tegnap este megismerhettük a mostohafiát, Schenider Róbertet, akit Pásztor Tibor kelt életre, és vele is hosszabb távra tervez a produkció.

Fotó: RTL Sajtóklub

November 10-én a legkisebb Kertész lány, Mónika is hazalátogat, aki sajnos csak hét erejéig tér vissza sorozatbeli családjához, és most is akkor érkezik, amikor a legnagyobb szükség van rá. Viszont azon túl, hogy ismét a családi gondok hozzák haza, neki is lesz legalább egy, megoldásra váró problémája. Mónikát ezentúl Huszárik Kata fogja megformálni, Farkasházi Réka ugyanis egyéb elfoglaltságai miatt nem fért bele az idejébe a forgatás.

Fotó: RTL Sajtóklub
Még idén visszatér Ábrahám Edit is, aki közel egy évvel ezelőtt hagyta el a sorozatot, ugyanis a közel 16 év folyamatos forgatásba elfáradt, és új kihívásokat is szeretett volna. A történet szerint Claudia Olaszországban kezdett új életet, de ha az események úgy kívánják, akkor visszatér a családjához. Az szinte biztos, hogy megjelenésének nyomós oka lesz, így alaposan felkavarja majd a lakók, de legfőképp Miklós életét, aki nemrég visszatért a családi céghez.

Fotó: RTL Sajtóklub
És ha ez nem lenne elég, jövőre egy újabb Berényi teszi tiszteletét a Mátyás Király téren, Berényi Zsuzsa ugyanis ismét visszatér, ám az okát egyelőre még nem tudjuk. Csomor Csilla nagyon örül az újbóli forgatásoknak, aki azt is megemlítette, hogy távozása óta rengeteg új szereplő érkezett a sorozatba, ám szerinte nem lesz gond megjegyeznie mindenkit. Zsuzsa egy időre biztos maradni fog, az sincs kizárva, hogy ismét állandó szereplő lesz.

Végezetül kijelenthetjük, hogy az idén, illetve jövőre is számos izgalmas, megdöbbentő vagy éppen drámai fordulatot tartogat a nézők számára.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés