2014. szeptember 28., vasárnap

Blended (Kavarás) [2014]

Mindent összevetve, nagyon élveztem az egész filmet.

Ahogy említettem már a Nyárértékelő posztban, a nyáron csak ezt az egy filmet néztem meg, annyira lefoglaltak a sorozatok, illetve egyéb tevékenységet. Éppen ezért a Nyár legjobb filmjének is a Kavarást választottam, ám megérdemelten, hisz nagyon bejött az elejétől a végéig. Adam Sandler régóta nagy kedvencem, ahogy Drew Barrymore-t is nagyon csípem, ráadásul ők ketten már bebizonyították, hogy megvan köztük a kémia, hisz az 50 első randiban is együtt játszottak. Jézusom, már 10 év eltelt azóta? Repül az idő...

Spoileresen folytatom a továbbiakban.


Már az alapsztori sem hétköznapi, hisz két család van a középpontban, Lauren (Drew Barrymore) és Jim (Adam Sandler) családja, Lauren elvált, és két fiút nevel, míg Jim felesége meghalt, így egyedül maradt a három lány nevelésében. A közös baráti társaság végül vakrandit szervez nekik, és első pillanatra mindketten unszimpatikusok egymásnak, így elhatározzák, hogy többet nem keresik fel egymást, ám a véletlenek sorozatában végül Afrikában ismét összetalálkoznak, ráadásul a szálláson is osztozni kényszerülnek. Ahogy azt sejteni lehet, idővel mindkét család megkedvelik egymást, Lauren és Jim pedig összejönnek.

Mivel romantikus vígjátékról van szó, egyáltalán nem volt meglepő a végkifejlet, mégis a körítés az nagyon jóra sikeredett, konkrétan imádtam minden jelenetet. Talán azért is tetszett annyira, mert annyira hétköznapiasan viselkedtek, illetve a történet is hétköznapi, hisz az Afrikai túrára sem fizettek be, hanem lecsaptak a lehetőségre. A kedvenc jeleneteim egyébként az Afrikai jelenetek voltak, de kínosan jó volt a bolti jelenet is, azt nem részletezném, nézze meg mindenki. :) Tényleg voltak olyan jelenetek, amikor szakadtam a röhögéstől, gondolok itt például arra, mikor Laurel ejtőernyőzik, vagy amikor egy struccon lovagolnak. De tényleg nagyon sok ilyen apró vicces jelenet van benne. Nem utolsósorban pedig, a látványvilága elképesztő: Afrika gyönyörű pontjait mutatták be.


Jó volt viszontlátni a Drew-Adam párosítást, ráadásul itt teljesen más karakteret alakítottak, mint az 50 első randiban, ami külön pozitívum. Ki szeretném emelni még a mellékszereplőket is, mivel ők is nagyon jók voltak, különösen Bella Thorne, akit jó volt viszont látni, ráadásul egy tőle teljesen szokatlan karakterrel. Itt és most tényleg bebizonyította, hogy nem csak kitűnő táncos, hanem nagyon jó színésznő is. Terry Crews is feltűnik a filmben, aki rengeteg vígjátéksorozatban szerepelt meg, itt sem hazudtolta meg magát. :) Wendy McLendon-Coyey pedig elképesztően jó és érdekes karakterként jelent meg, komolyan mondom, az ilyen típusú karakter sorozatért kiált, imádom nézni a botladozásait, Wendi pedig tökéletes lenne a főszerepre, csak ugyebár jelenleg a The Goldbergs-ben játszik...

Értékelés: 9/10.
Hiába tetszett annyira, maximális pontszámot nem tudok rá adni, szigorú vagyok, és kész. Ettől függetlenül, aki ki szeretne egy kicsit kapcsolódni, illetve nevetésre is vágyik, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani a filmet. Zárójelenesen megjegyezném, nagyon remélem, hogy nem lesz folytatása a filmnek, mert a második rész már közel sem szokott olyan jó lenni mint az első.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés