2014. április 10., csütörtök

Bizonytalan időre felfüggesztették a Sam & Cat forgatását

Nem tudni, mikor fog folytatódni a sorozat.

Napok óta attól zeng a média, hogy Jenette McCrudy összerúgta a port a Nickelodeonnal, ugyanis Ariana Grande több fizetést kap, és jobban törődnek vele. Éppen ezért az idei Kids Choice Awards idei Díjátadására sem ment el, miközben jelölést kapott a sorozat, sőt végül nyert is a Kedvenc Tévésorozat kategóriában, legyőzve többek között a Sok sikert, Charlie!-t is.


A Nickelodeon és persze Ariana is adott ki azóta közleményt, miszerint a pletykák nem igazak, és ugyanolyan számba veszik a két lányt, sőt, már az elején tisztázták, hogy egyenlő bánásmódot szeretnének.

Hogy igazak-e a pletykák vagy sem, azt mi nem tudhatjuk, mindenesetre árulkodó jel, hogy nem rendelték még be a második évadot, sőt egyelőre szünetet rendeltek el, bizonytalan időre. Hivatalosan azzal magyarázzák, hogy kell egy kis szünet a stábnak és a készítőknek is. 32 rész biztosan elkészült már, az első évad hivatalosan 40 részes kérdés, hogy azt a 8 részt leforgatták-e már vagy sem.

Hogy meddig fajul el ez a vita, még nem tudni, annyi azonban biztos, hogy ha nem fog folytatódni a sorozat, az nem a nézettség miatt lesz, hisz jelenleg ez a legnézettebb sorozata a csatornának.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés