2014. március 24., hétfő

Április 13-án érkezik Az Ének iskolája második szezonja

A gyerekek ismét megmutatják, hogy a kicsikben is ott van a nagy hang.


Az ének iskolája tavaly hatalmas sikert aratott, így evidens volt, hogy lesz folytatása. Nekem is nagyon tetszett, nagyon tehetségesek voltak a kicsit. Az én kedvencem Arany Timi volt.


A bevált recepten nem szokás változtatni, így tesz a TV2 is, hisz Friderikusz Sándor lesz a műsorvezető a folytatásban is, valamint a zsűri is ugyanaz marad, visszatér tehát Szulák Andrea, Szandi, Király Viktor és Hajós András. Megmondom őszintén a Megasztár idején utáltam Király Viktort, és nem is értettem egyet, miért ő nyerte meg. Aztán idén, előbb A Dal-ban majd A Nagy Duett-ben nyujtott teljesítményei alapján kezdem megkedvelni. Sosem lesz a kedvencem, de már nem is utálom.


Az osztály természetesen változni fog, tehát 12 tehetséges fiút/lányt ismerhetünk meg ismét. Remélem azért egy-egy adásban visszatér majd egy-egy régi diák is. Én már nagyon várom.

Az új szezon új időpontot is kap. Az első széria Szombat esténként került adásba, ám mivel idén ekkor az RTL Klubbon a Szombat Esti Láz lesz, nem akar ekkora konkurenciát a TV2, ezért Vasárnaponként lesz majd látható, vagyis megkapja az addigra véget érő A Nagy Duett helyét. Szerintem ennél jobb döntést nem is hozhatott volna a csatorna.

Az Ének iskolája - 2. szezon
Első adás: Április 13. Vasárnap 20:00 TV2

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés