2014. február 23., vasárnap

Kállay-Saunders András megy Dániába

Tegnap este lezajlott a Dal 2014 Döntője.

Kállay-Saunders András győzte meg legjobban a zsűrit illetve a nézőket is, így ő fogja hazánkat képviselni az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, amit Dániában rendeznek meg. A TOP 4-be Bogi, Király Viktor, a Fool Moon és természetesen Kállay jutott tovább, akik közül a nézői voksok alapján hirdették ki a győztest. Kállay idén már harmadjára versenyzett, így nagyon örült a győzelemnek. Mikor megkérdezték tőle milyen érzés megnyernie, csak annyit tudott mondani, hogy nem hiszi el.


Ami engem illet, én nem csípem Kállay-t, így kitalálhatjátok, jobban örültem volna Bogi vagy a Fool Moon győzelmének, ettől függetlenül András is épp annyira megérdemelte a győzelmet, mint a többiek. Az Eurovíziós Dalfesztivált egyébként ugyanúgy meg fogom nézni, mit tavaly, sőt most számíthattok majd egy kis kritikára is!

Ami Kállay dalát illeti, attól függetlenül, hogy az előadót nem szeretem, a szám egész jó, ráadásul a családon belüli erőszakról szól, ami plusz pont, hogy ezt a témát választotta és nem pl a szerelemről énekel. Ezért sem bánom, hogy ő fogja képviselni hazánkat.

Végezetül pedig íme Kállay-Saunders András győztes dalának videóklippe:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés